Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története [antikvár]

1848-1849 története ma már a magyar nemzeti mitológia egyik meghatározó jelentőségű fejezete. Mítosz ez, hiszen tele van csillogó és drámai jelenetekkel, félelem és gáncs nélküli lovagokkal és hűséges szolgákkal; míg a másik oldalon cselszövőkkel és árulókkal, esküszegőkkel és banditákkal. A múlt századi képes albumokat lapozgatva; mintha egy nagy, többfelvonásos dráma színképeit látnánk: 1848. március 15-én a nyomda előtt és a Nemzeti Múzeumnál, július 11-én a képviselőházban, szeptember 29-én Pákozd és Sukoró között, 1849 januárjában a Budapest és Debrecen közötti úton, április 14-én a Debreceni Nagytemplomban, május 21-én Budavár falain. De nem hiányoznak a tragikus vagy rémdrámai jelenetek sem: Zalatna, Nagyenyed, Abrudbánya füstölgő romjai, a zentai halottfejkoszorú, Petőfi a héjjasfalvi úton, a világosi fegyverletétel, Kossuth búcsúja Orsovánál, és végül az aradi és pesti kivégzések. Mint minden mítosz, 1848-49 története is igaz és hamis elemekből állt és áll. A mítoszteremtés már a "nagy év" napjaiban megindult. Így született meg a Nemzeti Múzeum lépcsőjén a Nemzeti dalt szavaló Petőfi legendája; így adott egy derék ponyvaíró Kossuth szájába imát a kápolnai csatatéren s egy másik az orsovai Duna-parton; s így lett a magyar szabadságharc talán legjobb hadvezéréből, Görgeiből áruló, "ki e hazát eladta cudarul".