Az elnemkötelezettség Belgrádtól Hararéig [antikvár]

Negyed évszázaddal ezelőtt, amikor a hidegháború már olyan méreteket öltött, hogy bármelyik pillanatban újabb háborús katasztrófa veszélyével fenyegetett, a nemzetközi viszonyokban egy új tényező - az elnemkötelezettség mozgalma jelent meg. Az 1961. évi első belgrádi csúcsértekezleten részt vevő 25 ország vezetői kinyilvánították eltökéltségüket, hogy határozottan síkraszállnak a világ két ellentétes tömbre való felosztása ellen, a vitás nemzetközi kérdések békés és igazságos megoldásáért, és nem nyugszanak bele abba, hogy bárki is felelőtlen játékot űzzön az emberiség sorsával. Az 1956-ban Tito, Nehru és Nasszer Brioni szigetén megtartott tanácskozásán felmerült elnemkötelezettség eszméje - éppen azért, mert a világ minden országa és népe számára egy igazságosabb és jobb világért szállt síkra - földtekénk minden táján termékeny talajra talált. Ma már a világ országainak csaknem kétharmadát és az egész emberiség majdnem felét felölelő tömbön kívüli, független és globális politikai tényezővé vált. A mozgalom nemcsak számbelileg gyarapodott, hanem kulcsfontosságú tényezője lett mindazoknak a kezdeményezéseknek, amelyeknek célja a nemzetközi béke és biztonság megvalósítása, az aktív és békés koegzisztencia elveinek valóra váltása, az államok függetlensége és egyenrangúsága, a leszerelés, a fejlődő országok gyorsabb gazdasági felemelkedése, az új gazdasági világrend kialakítása. Tevékenységével - elsősorban az Egyesült Nemzetek Szervezetében - jelentősen hozzájárult a nemzetközi közösség égető problémáinak megoldásához és világunk átalakításához. Az eltelt negyed évszázad alatt az el nem kötelezett országok tevékenysége nemcsak hogy bebizonyította a mozgalom létjogosultságát, alapelveinek és céljainak életerejét és időszerűségét, hanem egyértelműen a világ békéjéért és az emberiség javáért folytatott küzdelem megsemmisíthetetlen erejévé fejlődött. Az elnemkötelezettség ebben a vészterhes időben - a nemzetközi viszonyokról vallott új felfogás eredményeként - előre vetítette a jövő világát is, amely minden ország és nép szabadságán, egyenrangúságán és építő jellegű együttműködésén kell hogy alapuljon. Tito elnök látnoki módon ezt úgy fogalmazta meg, hogy az elnemkötelezettség nemcsak "az emberiség lelkiismerete", hanem "a jövője is".