Huszárok [antikvár]

A magyar hadtörténelem kétségkívül legérdekesebb katonatípusa a huszár. Alakját máig kultusz övezi, ami évszázadok alatt hiteles történelmi tényekből, rárakódott legendákból, mítoszokból, és természetesen a huszár valós katonai értékeiből alakult ki. Katonai osztályozás szerint a huszárok könnyűlovas katonák, akik a 14-15. században tűntek fel, mint fosztogató, rabló, magukat zsoldra kínáló szabad lovasok az Oszmán Birodalom által fenyegetett Magyarország déli tájain. Ez történetük kezdete Nagy Lajos, Zsigmond s főként Mátyás korában; ekkor bukkannak fel a történeti forrásokban, amelyekben üldözésükről, s a velük szemben alkalmazott retorziókról olvashatunk. A legkorábbi, bár bizonytalan értékű forrás I. Lajos idejéből való, amelyben az uralkodó arra figyelmezteti temesi bánját, hogy hunzar néven emlegetett szolgáló népe az ebresiek erdejében garázdálkodott, s ezért ellenük a bán a törvény szigorával lépjen fel. Ilyen hangnemű az 1432-ből származó másik okleveles emlék is, amelyben azt írták, hogy a huszár a gonosztevők egyik típusa: "contra huzarones et alios nonnullos malefactores homines". "Predones aut husary" - azaz: "rablók, vagyis huszárok", említi őket egy 1449-es horvátországi nyelvemlék. 1486-ban törvényt is hoztak ellenük, mert - mondja az indoklás - "...a hadak szétoszlása után vagy amidőn zsoldjuk lejár, némely csapatok, főleg a könnyű fegyverzetűek, vagyis a huszárok, nem saját jószágaikban, hanem másokéban pihennek, és ott büntetlenül károkat, alkalmatlanságokat és más ártalmas dolgokat követnek el."