Irataim az emigráczióból I-III. [antikvár]

Kifejezhetlen érzelem-vihar dulta lelkemet, midőn a világosi fegyverletétel hontalanná tett. Nincs szó, mely arról fogalmat adhatna. Leborultam hazám földjére, mielőtt határán átlépnék; - zokogva nyomtam reá a fiúi szeretet búcsucsókját; - egy csipetnyi port vettem belőle magamhoz; - még egy lépés, és - ugy valék, mint a tört hajó roncsa, melyet a szélvész kidob a homokra egy sivatagon. Egy török főtiszt, »Alláh«-t emlitve, üdvözölt barátságosan; - elvezetett a fekhelyhez, melyet isten szabad ege alatt számomra készittetett barátságosan, és - kardomat kérte; lesütött szemmel, mintha szégyenlené, hogy török magyart lefegyverez.