Magyar családtörténeti és címertani irodalom 1561-1944 [antikvár]

Tábláin apró, halvány elszíneződés.
Több mint egy emberöltő választ el bennünket attól, hogy Baán Kálmán bibliográfiája a kutatók és érdeklődők kezébe került. Újbóli, bővített kiadását a tudományos genealógia iránt megnyilvánuló érdeklődés tette szükségessé. A genealógia görög - latin eredetű szó és származástant jelent, s mivel ilyen jóval a történetírás előtt megjelent, hiszen a vallási mítoszok már korán foglalkoztatták az embereket. A népek, a törzsek vezetői, uralkodói és dinasztiái eredetüket a mitológiában keresték, hogy azzal növeljék tekintélyüket és támasszák alá uralkodói igényüket. A forrásokon alapuló genealógia határozottabb megjelenését a 18. század közepére tehetjük. Ettől a korszaktól kezdve számos, ma is használható mű született, amelyeket a jelen bibliográfia is tartalmaz. A magyar genealógiai irodalom a mohácsi vész utáni évekig vezethető vissza. A török kor nem kedvezett a családtörténeti kutatásoknak, így a folytatás csak a 18. század elején következhetett. A század második felében már olyan művek láttak napvilágot (pl. Lehotzky, Wagner), melyeket ma is használunk. A magyar genealógia fejlődéséért egymaga, minden segítség és támogatás nélkül többet tett, mint egy egész társulat - mondott Fejérpataky László Nagy Ivánról. A nemzetet képező családtagokból alig van olyan, amelynek valamely tagja ne érdemelne említést - vallotta Nagy Iván. Ilyen művet azonban kivihetetlennek tartott. 13 kötetes sorozata a magyar családokkal, ezen belül 108 ősnemzettséggel foglalkozik és ma is a kutatás egyik bázisa. Nagy Iván művét igyekezett továbbfejleszteni 1911-1932 között Kempelen Béla. 120000 családról tervezett írni, ebből 40000 el is készült, s ezzel messze túlhaladta a Nagy Iván művében szereplő 10-12000 családot. Jeles elődjének téves adatait sajnos nem javította ki, csupán a tárgyalt családok számát növelte. Az az elv vezette, hogy "ha kötelességünk nemzetünk történetét ismerni, kétszeres kötelességünk ez a saját családunkkal szemben". Az utókornak szólt Kempelen alábbi megállapítása: " Nem igen hiszem, hogy belátható időn belül valaki még vállalkozik arra, hogy hasonló gyűjteményes munka megírásába fogjon" Igaza lett. A felszabadulás után hazánkban a történelem segédtudományai - köztük a genealógia és a heraldika - fejlődése nem tartott lépést a többi tudományéval. Szerepet játszott ebben az is, hogy a genealógia kompromittálta magát a két világháború közötti években. Kétségtelen, hogy a zsidótörvényekkel összefüggő származásvizsgálat és az egyedülálló, csak a namességkutatásra összpontosító irányzat eltorzította az eredeti célokat. Azóta azonban már több generáció nőtt fel, amely ezt a témakört elfogulatlanul, egészen más nézőpontból vizsgálja, hiszen már sem előny, sen hátrány nem származik belőle...