Irán - birodalmak, hagyományok [antikvár]

Határtalan ​gazdagság és földhözragadt szegénység, antik kultúra, nemes elegancia, nomádok és Ázsia legmodernebb hadserege, perzsaszőnyegek és olajkombinátok, tervgazdálkodás és vályogkunyhók a luxuspaloták tövében, csadoros nők és negyvenezer diák Európa, Amerika egyetemein a hetvenes években, sivatagok és buja szubtrópusi növényzet, baloldali mozgalmak és császárság, majd iszlám köztársaság, és még soká folytathatnánk az ellentétek felsorolását. Ez mind Irán. De vajon melyik az igazi arca? Mi az, ami a legjellemzőbb? Mondhatnánk azt hogy az iménti ellentétek, együttesen és egyidőben, de ezzel csak a felszín, a mai képeit vennénk számba. Sokkal jellemzőbbnek tűnik azonban az, ami történeti vizsgálódások után válhat csak láthatóvá: nevezetesen a túlélés, a fennmaradás csodálatos képessége, ami egyúttal konzerválást, a régi megőrzését is jelenti, a kontinuitás képessége, mely a történelem oly viharos iráni színterén nem csak megtartotta, de minden népvándorlás vagy idegen invázió után meg is erősítette az iráni kultúrát, magához hasonlítva a jövevényeket. Nagy Sándor hellén katonái, a hódító arabok, a török törzsek vagy a mongol seregek mind sorra bevették Irán kapuit, de csak azért, hogy ott elhulljanak vagy maguk is iránivá váljanak. S ami nem sikerült hajdan az idegeneknek, azzal kudarcot vallottak a modern hódítók is: Irán megőrizte létét, nemzeti függetlenségét, az iráni kultúra, műveltség pedig a maga sajátos, évszázados ellentmondásokkal terhes arculatát. Az iráni kultúra bölcsője a mai Irán területén ringott, itt jött létre a perzsa törzsek szövetsége, melyből az Akhaimenidák birodalma kisarjadt. S akár honnét jöttek később a hódítók, keletről vagy nyugatról, ez maradt az iráni műveltség anyaföldje, mely mint természeti tényező, meghatározónak tekinthető.