Kambodzsa tájfun után [antikvár]

Védőborítója enyhén kopottas, szélein kissé szakadozott.
"Leültem egy durván faragott kőre. Valaha talán a khmer király pihente ki rajta reménytelen országlásának fáradalmait. Fölöttem már megjelentek Angkor egének arany csillagai. Éles hang hasított a csendbe. Valamilyen óriás hüllő búcsúztatta a napot. Fájdalmas a tudat, hogy itt emberek éltek, aztán elmentek nyomtalanul. Ma már csak a tömérdek zümmögő rovar uralja a romvárost. Ha a napkorong megteszi útjának felét az égbolton, Avalokitésvara is magára ölti furcsa, sokértelmű mosolyát. A ragyogó fényesség láttatja meg formás, de túlontúl elálló fülét és a mesteri kézzel kifaragott fejdíszét. De az ékességek se rejthetik el arcának ezer ráncát. Az óriási kőtömbök magukon viselik az évszázadok nyomait. Ha az ember világos nappal közelíti meg Avalokitésvara képmását, észreveheti forradásait is. A faragott kőtömbök valamikor talán elfedték ezeket a nyílásokat, de a kötőanyag réges-régen kihullott belőlük. Most zöld növények kandikálnak ki a repedéseken."