A francia forradalom nyomában [antikvár]

ELŐSZÓ Gyakran nagy jelentőséggel bír annak megértése, hogy valami miért lebilincselő számunkra. Megpróbáltam rájönni, hogy a francia forradalom miért ragadta meg az érdeklődésemet, és miért mozgatja meg képzeletemet már oly régóta. Rájöttem, hogy ez akkor kezdődött, amikor családommal gyermekkoromban, 1938 fekete telén, közvetlenül a háború előtt Párizsban jártam. Édesanyám mindig sokat beszélt a történelemről, elvitt bennünket Versailles-ba, a Palais-Royalba, a Carnavalet Múzeumba és a Bastille térre. Ezekben a válságos időkben, amikor Hitler a határon, Sztálinnal maga mögött azzal fenyegetett, hogy elsöpri világunkat, könnyű volt elképzelni az utcán felduzzadó és morgó tömeget, a gyanúsítottakat kereső sans-culotte bizottságokat és a fáradhatatlan guillotine-t. Kalandtörtén etekből és képes újságokból táplálkozó kamaszfantáziámat elkerülhetetlenül felszította ennek a rövid öt évnek minden nagy tragédiája, mely éppen annyira tele volt rendkívüli eseményekkel és szereplőkkel, mint Shakespeare darabjai. Valószínűleg a jobb-és baloldal közt máig tartó szakadás gátolja meg a színdarabok, nagyregények és filmek áradatát, amelyet a francia forradalom megérdemelne.* Visszatérve Angliába, elolvastam Orczy és Weyman romantikus regényeit és Dickens „Két város történetét". Később speciális kollégium keretében tanulmányoztam a forradalmat, majd a Yale Egyete- * A „La Marseillaise" című francia filmet, amelyet a Népfront (Front populaire) irányított és finanszírozott 193 6-ban, annak szélsőbal szárnya azért bírálta, mert XVI. Lajost teljes joggal joviálisnak és szimpatikusnak ábrázolta, miközben úgy érezték, hogy az ő „verziójuk" szerint szörnynek kellett volna lefestenie. A forradalmat még mindig üldözi a propaganda. Az egyetlen kimagasló darab Robespierre és Danton összecsapásán alapul, valószínűleg azért, mert mindkettő forradalmár volt, és mert a darab pillére a robespierre-i hűvös intellektuális távolságtartás és a dantoni impulzív szenvedély személyes konfliktusa. XXI