A trianoni határok [antikvár]

Trianon sorsfordulónk volt, második Mohács. A magyar történelem egyik mélypontján, kényszerhelyzetben írtuk alá. A békeszerződést becikkelyezésre benyújtó akkori miniszterelnök, Teleki Pál, a parlamentben vádindítványt nyújtott be önmaga ellen, mert vétkesnek érezte magát... Trianon témája kimeríthetetlen. Trianont a maga teljességében, komplexitásában még senki sem írta meg és egyhamar talán nem is fogja. Aligha lehet ambíciója, célkitűzése bárkinek is, hogy Trianont teljes egészében feltárja, bemutassa. A téma annyira összetett, hogy több oldalról, különböző tudományterületek felől, többféleképpen kell megvilágítani, és nem lehet lezárni, mert még mindig akad - akadhat - új mondanivaló. Tanulmányunk - talán inkább kommentár - nem tudományos igényű munka, inkább ismeretterjesztés kíván lenni: néhány újabb megfigyeléssel hozzájárulni a Trianonról alkotott képünk sokoldalúbbá formálásához, egy korszerűbb és valósabb szintézis kialakításához. Ma óriási az érdeklődés a magyar sorskérdések iránt, így a trianoni békeszerződés részletei iránt is. Széles olvasóközönség kezébe szánjuk tehát ezt a kis munkát, amely nem annyira történelmi eseményeket kíván felsorakoztatni - ezt megtették és megteszik a történészek-, mint inkább földrajzi, gazdasági és geopolitikai szempontok, ezek összefüggéseiből kíván adalékot nyújtani, és talán némi új szemléletet is. Az említett szempontok ugyanis eddig elég hiányosan szerepeltek Trianon irodalmában. De hozzátartoznak azokhoz az ismeretekhez, amelyekre ma a széles közvéleménynek, a "kiművelt emberfőnek11 szükségük van. A trianoni békeszerződés szövegét talán nem nehéz értelmezni, magyarázni, de annál nehezebb a szelleméről, nyílt és burkolt célkitűzéseiről írni, ezekre ráirányítani a figyelmet: végeredményben nehéz - és talán ma is kényes - róla az igazat megírni, hogyan jött létre és milyen hatással volt a magyarság életére. A szerző sokáig dilemma előtt állt. Először úgy látta, minden igyekezetével nemcsak hogy hűvös tárgyilagossággal kell kommentálnia, hanem egyenesen "tabula rasa"-val, fehér lappal kell indulnia a trianoni szerződés újraolvasásánál és ismertetésénél. Nem kívánt visszaemlékezni a múltból belérögződött sloganokra, "köpködő" jelzőkre, el akarta felejteni az akkori "közmegegyezéses" nemzeti gyűlöletet Trianon ellen. De később minél jobban elmélyedt a békeszerződés tanulmányozásában, annál inkább rá kellett döbbennie, hogy itt egy történelmi jelentőségű óriási erkölcsi csapdával - nekünk így ásott farkas veremmel - állunk szemben, amiről ha hallgatunk, szembekerülünk mind a tárgyilagossággal, mind az igazsággal. A szerző mély konfliktusba került önnmagával: kimondja-e, mit tart leszűrhető igazságnak? Közölheti-e következtetéseit? Vagy csak adja elő a nyers történelmi, földrajzi, etnográfiai tényeket, hozzá az újabban felfedett ismereteket, amelyek alapján a ma "kiművelt emberfője" maga alkot véleményt arról, mi az igazság Trianon körül? Az utóbbi felfogás felé hajlunk, mert sorskérdésekről csak hideg fejjel (lenne) szabad beszélni.