Értékeink [antikvár]

ELOSZO 2018 végén lesz száz éve, hogy a felvidéki magyar közösséget erőszakkal leszakították a Kárpát-me-dencei egységes magyar nemzettestről. Járván-kelvén a világban, sokszor belefutok abba a kérdésbe, miként lehet az, hogy ez a közösség, a szlovákiai magyarság száz évvel az impériumváltás után is él, létezik, még ma is erős kulturáHs-társadal-mi, sőt politikai közösségi jegyeket is felmutat, s intellektuálisan is képes megújítani önmagát. Magyarázom mindenkinek, hogy ez a közösség erős alapokat kapott az elmúlt ezer év sokszor viharos történései miatt. A gyakori megpróbáltatások ugyanis nemcsak megpróbálják, hanem meg is edzik az embert, s jó esetben a közösségi összetartozást is erősíthetik. Ugyanakkor azt gondolom, hogy fontos befelé - a mi közösségünk felé - is elmondani, hogy sem a megmaradásunkra, sem a fejlődésünkre nincs semmi garancia. Pontosabban egy garancia van, ami nélkül az egész nem működhetett volna napjainkig, s nem működhet a jövőben sem: az egyéni és a közösségi vállalás szükségessége. Úgy gondoltam tehát, hogy ezeket a belső megtartó pilléreket fel kell mutatni. Két kötetben szeretném ezt megtenni, s mivel az elmúlt hetven év tanúi, fáklyavivői közül még sokan itt élnek közöttünk, úgy döntöttem, hogy - időrend szerint - hátulról fogom meg a dolgot. Az első kötetben - amelyet a kezében tart a tisztelt Olvasó - az elmúlt 70 év vállalásairól, a második világháború utáni újjáépítkezési és közösségfenntartó folyamatról számolnánk be az-