Önállóság, autonómia vagy alávetettség? [antikvár]

Részlet: Bevezetés Az ukrán területek egyesítése egy egységes és szuverén állam keretében hosszú évszázadokat vett igénybe és kisebb-nagyobb megszakításokkal 1991-ig tartott. Az egyes ukrán területek ez idő alatt egymástól eltérő kultúrájú és politikai berendezkedésű államok kötelékébe tartoztak, ami megosztotta Ukrajna történelmét és megnehezítette az egységesítő törekvéseket. Ennek ellenére a 17. század közepétől végigkövethető az önálló ukrán államiság megteremtésére irányuló lankadatlan törekvés az ukrán vezető körök részéről még akkor is, ha kevés esélyt láttak arra, hogy a szomszédos államok elismerjék a szuverén Ukrajnát. A nemzeti ukrán állam létrehozására irányuló kísérletek történetében kulcsfontosságú jelentőséggel bír az 1648—1708 közötti időszak, amikor a Bogdán Hmelnyickij által vezetett „összukrán" mozgalom nagy történelmi lehetőséget teremtett és több alternatívát kínált az ukránok számára: önállóságot, autonómiát vagy alávetettséget. A Bogdán Hmelnyickij hetmanságától 1708-ig eltelt évtizedekben mindhárom lehetőség nyitva állt, de Ivan Mazepa „kiugrási" kísérlete hosszú időre ellehetetlenítette a szuverén ukrán állam megteremtésébe vetett reményeket és előkészítette az utat az orosz integrációs törekvések számára. Jelen történeti munka azt a feladatot vállalta magára, hogy végigköveti a két — majd átmenetileg három — részre szakadt Ukrajnából kiinduló egységesítő és függetlenedési tendenciákat, hangsúlyozottan kiemelve azokat az okokat, amelyek megakadályozták ezen törekvések sikerességét. Mindeközben betekintést nyerhet az olvasó Kelet-és Nyu-gat-Ukrajna helyzetének alakulásába az orosz illetve lengyel fennhatóság alatt, valamint a bal és a jobb parti hetmanok közötti kapcsolatok jellegébe.