Osztrák-magyar vöröskönyv [antikvár]

Részlet a könyvből:Mióta a Karageorgevic-dinasztia elfoglalta a Száva-menti királyságnak vérrel beszennyezett trónját és a Sándor király élete ellen szőtt összeesküvés részeseivel vette magát körül, azóta Szerbia - habár különböző utakon és változó intenzitással is - szakadatlanul azt a célt követte, hogy ellenséges propaganda és forradalmi üzelmek segélyével aláaknázza Ausztria-Magyarországnak délszlávok lakta vidékeit, hogy ha majd az európai helyzet a nagyszerb tervek megvalósításának kedvezni fog, a Monarchiától elszakítsa azokat.Hogy a Szávamenti királyság mennyire nagyralátó volt reményeiben és milyen közel hitte már magát az áhított célhoz, az világosan kitűnt abból az elkeseredett ellenséges indulatból és abból a mélységes csalódásból, amelyet Bosznia és Hercegovina annexiója idézett Szerbiában elő, s amely a háború szélére kergette ezt a felbujtott és elámított országot.Cserben hagyva az orosz védőhatalomtól, amely akkoriban még nem érezte magát elegendően felfegyverkezettnek, a szerb kormány 1909. év tavaszán jónak látta ünnepélyesen kijelenteni Európa szine előtt, hogy elismeri az annexióval teremtett új nemzetközi- és közjogi rendet, amellyel Szerbia érdekei sérelmet nem szenvedtek, továbbá, hogy feloszlatja a Monarchia ellen felfegyverzett bandákat és a jövőben barátságos viszonyban fog élni Ausztria-Magyarországgal.