A Csaba-monda és a székely hunhagyomány [antikvár]

Eretnek fakanál igazhitű lében - írta egyik munkatársáról, akivel még a Nemzeti Múzeum könyvtárában (ma: Országos Széchényi Könyvtár) dolgozott együtt. Ez a tömör megállapítás azonban éppen rá, a budai Werbőczy (ma: Petőfi) Gimnázium négy doktorátust szerzett történelem-földrajzszakos tanárára illik rá, aki 1927-től 1950-ig volt az említett iskola semmilyen skatulyába be nem illeszthető tudós tanára. Külső megjelenésre semmit sem adó egyénisége nagyon hamar lelkes hívévé tette a diákságot. Érdemes idézni tanári hitvallását: „Nem szabad untatni a diákot! Hát az ő óráján nem lehetett unatkozni, előadásain a tankönyvet kezébe sem vette (talán nem is volt neki) és utolérhetetlen humorral fűszerezte előadásait. Egész pályafutása során soha senkit meg nem buktatott, de az érettségi vizsgákon minden elnök ámulva tapasztalta a Grexa-osztályok átlagot jóval felülmúló történelmi felkészültségét. Apai szeretettel kezelt mindnyájunkat, a háború előtt és alatt is érezhettük féltő gondosságát. Egyenességével és szókimondásával nemcsak híveket, hanem ellenségeket is szerzett magának, mert politikai megnyilvánulásaiban sem a jobb-, sem a baloldali diktatúrát nem viselte el, ellenzéki véleményének pedig az órákon is hangot adott. Aktív pályafutásának egy rendelet vetett véget, mikor az addig kötelező helyett bevezették a fakultatív hitoktatást. A diákoknak szavazniuk kellett: óhajtják-e továbbra is a hittant, vagy nem. Tanárunk elmagyarázta a hivatalos materialista álláspontot, utána elmondta, mit jelentett a kereszténység az építészetben, a képzőművészetben, az irodalomban, a zenében és egész művelődéstörténetünkben. Demokrácia van - mondta osztályának - a többség akarata dönt.