Magyar őstörténet új alapokon Kr. e. kb. 2000-től [antikvár]

A magyar őstörténet új alapja a Mitanni Királyság, Gutium, Mannai vagy Mantiana népeiből az Urmia-tó vidékén ötvöződött és ott Matiana nevű országukban élő matian-magyarok három részre elkülönülése: 1) a Halüsz/Kizil-Irmak folyó, 2) az Urmia-tó, később a Kaukázus északi előtere, 3) az Aral-tó keleti és a Jaxartesz/Szir-Darja folyó térségébe. A következőkben először bemutatom ezeket az alapokat, azután körvonalazom az említett három területről a magyarok áttelepülését a Kárpátmedencébe. 1. Általános alapelvek és módszerek Árpád honfoglalását követően a magyar nép Európában talán a legerősebb nép, vagy a legerősebb népek egyike volt. Nyilvánvaló, hogy népünknek is több ezer éves őstörténetét ma már csak mozaikszerű ismeretek összekapcsolása és azok rendszerbe illeszkedése alapján lehet körvonalazni. Az ennek során általam alkalmazott főbb elvek és módszerek: 1) több tudományág eredményeinek felhasználása, 2) rendszerszemlélet érvényesítése, 3) a magyar nép őseinek a magyar népnév lehetséges régi változatai alapján történő kutatása és 4) a megállapítások lehetőleg több oldalról történő megerősítése. A régi, mozaikszerű ismereteket több tudományág (nyelv, történelem, mitológia, vallás, régészet, antropológia stb.) területéről lehet nyerni. Őstörténetünket illetően rendszernek tekinthető népünk kialakulásának az a folyamata, melynek során az Urmia-tó vidékén hajdan élő őseink három részre különültek el, majd e részek újra egyesültek a Kárpát-medencében. Ebbe a folyamat-rendszerbe illeszkednek mindazok a mozaikszerű részismeretek, melyeket népünk múltjára vonatkozóan különféle tudományágak területéről kapunk. Fontos a rendszer és az illeszkedő elemei kölcsönös igazolásának elve.