Európaizálás és regionalizálás Magyarországon [antikvár]

A "Jótár"-sorozat legújabb módszertani füzete a Belügyminisztérium IDEA-programjának keretében, a TÖOSZ közreműködésével készült, s egy igen vaskos könyv lett belőle, amelybe azonban így se sikerült valamennyi, a kiadványba tervezett tanulmányt és dokumentumot belegyömöszölni. Azért nem, mert bár a kötet egyik célja bemutatni, felidézni (de legalábbis az irodalomjegyzékben felmutatni) a kétezredik évtől szinte robbanásszerűen és örvendetesen gyarapodó hazai uniós szakirodalmat, a hasznosíthatóságra való törekvés jegyében megszűrt időszerű tartalom (éppen időszerűsége okán bővülvén) önmagában is túllépte az eredetileg tervezett terjedelmet. Eredetileg része lett volna a kiadványnak - a Viták és víziók a magyar közigazgatás európaizálásáról című fejezetben - több, a TÖOSZ ÖNkormányzat című folyóiratában publikált írás is (Ágh Attila: Az önkormányzatok tetőszervezetei" és a deficites demokrácia, 1999. március; Czuczai Jenő: Az önkormányzatok szerepe az EU-csatlakozásra való felkészülési időszakban, 1999. augusztus; Zongor Gábor: Tíz év után, előttünk az önkormányzó Magyarország, 2000. augusztus; Zongor Gábor: Térségfejlesztés és önkormányzatiság, 2000. szeptember; Ágh Attila: A Régiók Magyarországa, 2000. december; Pálné Kovács Ilona: Régiók Magyarországa, 2001. március; Szegvári Péter: Milyen régiótakarunk, 2002. július-augusztus; Ágh Attila: Regionalizációés csatlakozás, 2002. július-augusztus; Ivancsics Imre: Hozzászólás a megyei vagy/és regionális önkormányzás körül kibontakozni látszó vitához, 2003. június; Pitti Zoltán: Az önkormányzatok fekete évei, 2003. június), ám ez a fejezet teljes egészében kimaradt, mert bár vitákra és víziókra továbbra is szükség van, de a közigazgatás többlépcsős, radikális európaizálása nem halasztható tovább. Ezt a hazai közigazgatási rendszer belső feszültségeinek sora és az ország hatékony uniós tagságának csak a lehetőségét kínáló kényszerpálya egyaránt megköveteli. Mert igaz ugyan, hogy regionalizálással foglalkozó magyar szakirodalom már a kilencvenes években az európai integráció nézőpontjából fogalmazta meg a hatékony tagság követelményét, ám az európaizálás átfogó jellege a belépés történelmi pillanatáig nem került a politikusok látómezejébe; ők jobbára konkrét és rövid távú gazdasági, jogi terminusokban fogalmaztak, s az egész politikai szféra átalakításának szükségességét - még kevésbé a társadalom komplex átalakulását - egyáltalán nem mérlegelték.