1848-49 [antikvár]

A kor lelkét kívánjuk idézni a következő oldalakon. A korét, amelyre ma is szívdobogva gondol a kisdiák március idusán, s melyre emlékezve fellobog a nagyok tekintete is. Napjaink fáradtlelkű vándora, higyj te is a csodában: a magyar szabadság örök diadalában! Mert igen, örök és diadalmas minden megpróbáltatáson át. 1849 tragikus őszén már-már úgy tűnt fel, hogy végleg elveszett. De az elnyomók fegyverei nem ölhették meg az eszmét s a nyirkos börtönök sorvasztó homályát legyőzte tündöklő ragyogása. A magyar újra szabad lett! Pár évtized és országunk jórésze az akkorinál is keserűbb rabságba görnyedt. De hittünk Magyarország feltámadásában s ez a hitünk nem volt hiábavaló. Harc és hit., ez a kettő a magyar szabadság szilárd biztosítéka a jelenben és a jövőben egyaránt. 1848-ban is ezek jegyében emeltük magasra zászlónkat, halhatatlan példaképül minden, a szabadságért cselekedni is akaró nemzetnek. Ennek a csodálatos negyvennyolcnak a naptárát lapozzuk fel olvasóinknak. Azonban nem óhajtunk folyamatos történéseket ismertetni, csak jellemző részleteket, amelyek úgy emelkednek ki az idők és események rohanó sodrából, mint a sebesen vágtató tavaszi áradatból egy-egy a habokból fel-felbukkanó kidöntött szálfa, vagy csonka épületgerenda, jeleként az erőnek, mely magával ragadta s a vágynak, hogy újra eggyé legyen az egésszel. Árny és fény, győzelem és vereség egymást váltják ezeken a lapokon, mert nincs szépíteni valónk. Az eszme és a cél mindennél szentebb volt: a Haza szabadsága.