A reformkörök élete és halála 1988-1990 [antikvár]

ELŐSZÓ A reformkörösök az elmúlt negyed században időnként összejöttek. A rendszerváltás 25. évfordulóján Tabajdi Csaba szervezett egy konferenciát Magyarország 1989-es szerepéről. Brüsszelben baráti elkötelezettséget vállaltam a szegedi 1989. májusi reformkori tanácskozás évfordulós rendezvényére. Nem értünk el mindenkit, aki jött volna. Nem jött el mindenki, akit elértünk. A távolmaradók egy része is üzenetet küldött, ki barátságosat, ki önmarcangolót, ki bűnbak keresőt. Ha már csinálunk egy bajtársi találkozót, legyen benne „tudományos" panel is. Ha már tudományos, mire kérjük fel a szakembereket? Döntöttünk, legyen az egyik téma a visszarendeződési veszély. 1989-ig az volt a történelmi tapasztalat, hogy a Szovjetunióban és a II. világháború után kialakuló kelet-európai birodalmi államszocializmus országaiban minden reformot visszacsináltak, és maradt a posztsztálini modell. A tudósok feltárták: a reform végigvitele a demokratikus politikai fordulatig magát a rendszert számolja fel.Ezt valószínűleg 1953-tól a szovjet vezetők is sejtették, mert a válság egy kritikus pontján mindenhová bevonultak (a lengyelek meg „önmagukba"). Sz. Bíró Zoltán előadása igazolta: Gorbacsov szerencsénkre tévesen hitt a rendszer megreformálhatóságában. 1988/89-ben, előbb csak baráti körben, majd hivatalosan is elkötelezte magát a be nem avatkozás mellett. A változások megállítása Moszkvában az ő megbuktatása nélkül tehát lehetetlenné vált. Kelet-Eu-rópa istene most az egyszer népeivel volt. Gorbacsov hatalmát 1991 decemberében a Szovjetunió felbomlását akaró politikai erők döntötték meg. Révész Béla érzékletesen bemutatta, mely országokban mikor vált visszafordíthatatlanná a késő sztálinista rendszerek elgyengülése, azaz a válság mikor ment át ön-felszámolásba. Sipos József korábbi kutatásaira támaszkodva bizonyította be: 1989 áprilisában Grósz Károly és csapata talán utoljára nekidurálta magát a visszaforgatásnak. A reformereket kis híján kipuccsolták az MSZMP Politikai Bizottságából. Előkészítették a gazdasági szükségállapot bevezetését. El akarták szabotálni az ellenzékkel való érdemi tárgyalásokat.Ekkor bukkant a felszínre a reformkörösök tenger alatti vulkánja. Kikövetelték az előrehozott állampárti kongresszust, és az alkotmányos rendszerváltásról szóló nemzeti kerekasztal komolyan vételét. A főha-talmon belüli „pártalkotmányos" lázadás megtette hatását. Az állampárt visszarendeződésre alkalmatlan eszközzé vált. A pártállam intézményrendszerében pedig a béklyóktól megszabadulva rohamosan felgyorsult a jogállamisághoz való oda-vissza fejlődés. A főhatalom (az állampárt) tehát 1989. április végétől június elejéig néhány hét alatt elgyengült, belülről kezdett porladni. Ezt értjük májusi átbillenésen. Az indulásnál, 1988. szeptember-novemberben milyen picin is múlott az egész: „A reformkör nem lehet a megyei pártbizottságé, az csak a párttagok autonóm szervezke-