Azok a daliás idők [antikvár]

DVD-melléklettel. Gerince megtört, ragasztása sérült. Könyvtest több részre vált.
Az 1985-ben a parlamentbe került Király Zoltán a kisemberek küldötte. 1985 májusában a véletlen hozta be a fiatal, jó fellépésű tévériportert „Pol Pot-megyében" Szegeden. Király Zoltán az első modern hivatásos politikus. A kádári arctalan, kedélytelen, háttérben mozgó politikusokhoz képest, Király Zoltánnak voltak első ízben valódi választói. A magyar politikai életben talán sohasem volt igazán szabad választás, s talán sohasem kellett politikusnak választóival számolnia. Király Zoltánt öntudatlanul, de választók emelték be a politikába. S ennek a mosolygós fiatalembernek az utca, a klub, mi több maga a parlament is a választók előtti felelősséget jelentette. Király Zoltán ezt nem tudatosan tudta, hanem mint korábbi tévériporter folyamatosan a hetedik érzékével érzékelte. Király Zoltánnak voltak választói, méghozzá vidéki választói. A kádári politikában a vidéki képviselő nem volt több, mint a megyei vagy a városi első titkár szalajtott kliense. Király ebből a futkonc és talpnyaló szerepből dolgozta ki magát önálló, megkerülhetetlen személyiséggé. Módszere ösztönös volt, de bevált. Összekapcsolta a helyi ügyeket az országos ügyekkel, ahogyan ezt az újságírói gyakorlatból megismerte. Használta a nyilvánosságot ellenfeleivel szemben. Majd egy évnyi készülődés, nekiveselkedés után elkezdett országos ügyekhez hozzászólni, előzetes fölkészülés után. Tudta, hogy képzetlen, tudta, hogy az ügyek döntő többségéhez nem tud szakmailag hozzászólni. De ellentétben a kádárista politikusokkal, akik sohasem ismernék be maguknak, hogy nem értenek valamihez és nem kérnek tanácsot, eligazítást, Király Zoltán nemcsak saját tükre előtt ismerte el, hogy fogalma sincs a költségvetésről, de kedves mosollyal közölte ezt azzal a szakértővel is, akinek a tanácsát és segítségét kérte. A modern politikus kommunikátor. A választót összeköti a szakértővel. A szakértő képtelen elmagyarázni és megfogalmazni politikai érdekek nyelvén mondanivalóját, a választó pedig nem tudja megfogalmazni kérdését. Közöttük a politikus tolmácsol. Király Zoltán jól tolmácsolt. Így azután meglepte a parlamentet értő hozzászólásával a katonai költségvetés, a menekültügy kérdéseiben, ahol nemcsak bíráló szavakat mondott, hanem konkrét javaslatokat is tett a megoldásra. Nemsokára a függetlenedő képviselői „kiscsoport" élén találta magát. Teljesen természetes, hogy kapcsolatot keresett az ellenzékkel, s azon belül is az őt „üdvöskeként" fogadó lakiteleki MDF-fel. Nemcsak bátor volt, hatékony is.