Pártok 1956 [antikvár]

Ez a kötet harmadik s egyben utolsó darabja annak a sorozatnak, amely az 1956-os Intézet Oral History Archívumában őrzött életútinterjúkból nyújt tematikus válogatást az Intézet és az MTA Jelenkortörténeti Bizottság együttműködésének keretében. Az előző két kötet az 1956-os munkástanács-vezetők, illetve a fegyveres felkelők visszaemlékezéseit tette közzé. Elmondható, hogy e három gyűjtemény a magyar forradalom három legfőbb erőtényezőjének szerepét vizsgálja a legilletékesebb személyek emlékeinek tükrében. A jelen gyűjtemény az 1956-ban létezett politikai pártok vezetőinek e pártok forradalom alatti megalakulásáról, illetve újjászervezéséről és működéséről szóló emlékezéseit tartalmazza. Aligha szükséges külön hangsúlyoznunk e műfaj jelentőségét a téma kutatásában. Jóllehet a forradalom első hetében pártalakulásra alig került sor, és a spontánul alakuló tipikusan forradalmi szervezetek (nemzeti bizottmányok, forradalmi bizottságok, munkástanácsok, diákbizottságok stb.) egy részében mindvégig elég erős hangulat volt a „pártosodás" ellen, mint amely megbonthatja az azokban a napokban mindennél többre tartott nemzeti egységet, mégsem kétséges, hogy az oly sok áldozattal kivívott nemzeti függetlenség és demokratikus rend megszilárdulásához nélkülözhetetlen volt a pártok révén kifejezésre jutó politikai pluralizmus és folytonosság. Az 1947-1948-ban erőszakosan felszámolt demokratikus pártok elhallgattatott vagy bebörtönzött vezetői, mint Kovács Béla, Kéthly Anna vagy Bibó István, sok társukkal együtt csak az újjászületett pártok útján térhettek vissza a politikai életbe, s alkothatták meg Nagy Imre utolsó, koalíciós kabinetjét. És csak ily módon kapcsolódhattak be a demokratikus megújulásba azok a keresztény pártok is, amelyek a továbbiakban - feltehetően - kiszélesítették volna az 1945-1947-ből örökölt négypárti demokratikus keretet. Végül nem mellékes körülmény az sem, hogy az október 23-a körüli napokban keletkezett valamennyi felhívásban, kiáltványban kiemelt helyen szerepelt a többpártrendszeren alapuló parlamenti demokrácia követelése. Minderre köztudomásúan csak a szabadság utolsó napjaiban vagy óráiban kerülhetett sor, s ezzel függ össze az is, hogy e rövid életű pártok megalakulásának körülményeiről és működéséről, belső feszültségeiről vagy terveiről - a többnyire sebtében összeállított programnyilatkozatokat leszámítva - alig maradtak fenn hiteles dokumentumok. Ennek következtében az 1956-os pártok történetével - Izsák Lajos néhány publikációján kívül" - a történetírás is igen keveset foglalkozott.