1956 árnyéka [antikvár]

Azon a tavaszon mindenki reménykedett. 1956. április 25-én, szerdán este a Madách Színház nézőterén - Maxim Gorkij: Éjjeli menedékhely, dráma négy felvonásban - nagyon sűrű volt a csend. Timár József, a kiváló színész korábban saját bőrén tapasztalta, milyen érzés ünnepelt sorból a mélybe zuhanni, mert a fordulat éve után a politikai hatalom bitorlói kiebrudalták a Nemzeti Színházból, s kényszer szülte alkalmi fény képügynökként próbálta házról házra járva megkeresni mindennapi kenyerét. Most mint roncsolt életű, alkoholista Színész betántorgott a színpadra, reszkető kézzel kigombolta rongyos kabátját, úgy emlékszem, szakadt, kötött sál csüngött sovány nyakában, csapzott haja a szemébe lógott, egy rozoga szék törött karfájára támaszkodott, és kezdetben akadozva, meg-megbicsakló hangon, de egyre felszabadultabban, már szárnyalva és mindannyiunkat, akik a nézőtéren levegőt venni sem mertünk, magával ragadva mesélt, áhítatos ragyogással mesélt arról a csodálatos kórházról, ahol a beteg organizmusokat, a megalázottságból, szegénységből, testi-lelki nyomorúságból alkoholba menekült páriákat meggyógyítják.