A hun-magyar őstörténelem [antikvár]

Részlet a könyvből: A HÚN-MAGYAR ŐSTÖRTÉNELEM. Valaki azt kérdezte egy alkalommal tőlem: kit tartok én ideál szempontjából a legértékesebb embernek? Egy kissé zavarba hozott a kérdése. Végig gondoltam az összes nagy irókat, festőket, papokat, politikusokat, - de sehogysem tudtam közülük választani. Ezt ezért, azt meg másért mellőztem. Majd előkerestem emlékezetemből mindazokat, akikhez valami különösebb emlék fűzött, azonban mindhiába. Gyermekkorom alakjait hivtam segítségül - kicsiny tanyánk jóságos csendes alakjait... Egyszerre nagyot dobbant a szivem. Hisz ime őt kerestem! A mi szántóvető öreg béresünket, jó öreg István bátyát. Vele éltem le gyermekkorom éveit. Ő tanított a virágok első ismeretére, csillagjárás titkaira. Tisztelettel néztem mindig komoly arculatára, amikor a felkelő nap első aranysugarára megemelinté nehéz kalapját. - Amikor a maga módja szerint való titkos imaszavakat elmondotta lassú tempójában, mielőtt az ekét előszörre szorítja oda a zsiros fekete földhöz.