Add, hogy lássak... [antikvár]

INVOCATIO Ha a férfikor derekán az ember visszatekint életére, előbb-utóbb ráeszmél, hogy mennyi mindenért kellene hálát adnia. Korunk ragályos betegsége a hálátlanság, édestestvére a hűtlenség. Mintha tudatosan irtanánk érzéseinket; elszegényedünk, holott gazdagságra, folyamatos ajándékozásra teremtettünk. Pilinszky sorai jutnak az eszembe: „Az ember itt kevés a szeretetre. Elég ha hálás legbelül ezért-azért, egyszóval mindenért." Ajánlom tehát ezt a könyvet hála-leltárral, melyből talán érthetővé válik tetteink indítéka. Előző könyvem ajánlóját azzal kezdtem: „Poéta nascitur, politicus fit". A költő születik, a politikus azzá válik. Kemény, küzdelmes, buktatókkal, gyötrelmekkel teli út, mégis tartozásom lerovása azokért, akik körbevesznek és bíznak bennem, őseim áldozatáért, a közösségekért, akik szellemileg és lelkileg megszültek, szóval mindenkiért, akiért hálát adhatok. Életemet meghatározta a félre nem értett, a szívet alakító és embert formáló hagyomány. A hagyomány az a legmélyebb réteg, amiért elődeink küzdöttek, alakították, építgették és továbbadták értünk és nekünk. így vagyunk keresztény, tehát Krisztushoz tartozó és magyar, tehát a Kárpát medencéért és Duna-Tisza tájáért felelősséggel tartozó emberek. Hálaleltáram szüleimmel kezdem. Egyszer fiatal ügyvéd koromban azt mondta a teremőr - ha jól emlékszem Béla bácsinak hívták: - Ha maga egyszer olyan lesz, mint az apja! - Miért? Milyen volt édesapám? - Katonája voltam. Ha azt mondaná, másszak fel erre a fára, azonnal indulnék. Mindent értünk tett. Huszonhat embert hozott haza a zászlóaljból a Don-kanyarból. LUKÁCS TAMÁS: ADD, HOGY LÁSSAK "7