Az államalapítókról 2000-ben [antikvár]

részletKOVÁCS LÁSZLÓA magyar kalandozásokMíg Pauler Gyula a manapság is élvezetes olvasmányt nyújtó könyvének szövegében nyíltan rabló-kalandok"-nak, fejezetcímeiben azonban csak kalandok"-nak nevezte azokat a hadjáratokat, amelyeket elődeink a szomszédaik ellen viseltek (1. kép), s amelyeket máig is az enyhítő, szépítő kalandozások" megjelöléssel illetünk. Pedig ezek a hadjáratok valóban zsákmányszerző akciók voltak, s ráadásul nem csupán a honfoglalást követő időszak portyái: a steppe főként állattenyésztő népei mindig így szerezték meg azokat a javakat, amelyeket nem maguk állítottak elő. Nem véletlen tehát, hogy a magyarok elsö, 837/838. évi vitathatatlan említése ilyen csetepatéhoz kapcsolódik, tudunk a szlávok ellen vezetett állandó adóztató és fogolyszerző hadjárataikról és a zsákmány bizánci árucseréjéről is, a 862. és 881. évi Kárpát-medencei kalandozások pedig egyben a vidék viszonyainak kikémlelé-sét is szolgálhatták. A honfoglalás körül kavargó eseményeket Etelközből vezetett kalandozásoknak tekinthetjük, Árpád fejedelem (-900 k./907?) 892-ben Amulf keleti frank király, majd római császár (887-896-899) szövetségében dúlta fel Szvatopluk morva fejedelem (870-894) országát, 894-ben viszont az utóbbival kötött s a fehér ló mondájában hagyományozódott emlékű szerződés alapján támadta meg a frank Pannoniát. Az ekkor létrejött morva-magyar-bizánci szövetség a frankok és a bolgárok ellen irányult, a magyaroknak ahhoz is volt erejük, hogy 894-895-ben Bölcs Leó bizánci császár (886-912) felkérésére Árpádfia Liüntika/ Levente vezetésével ellenük egy másik magyar sereget küldhessenek. Az utóbbi hosszú győzelmi sorozat után végül vereséget szenvedett, s közben, 895 nyarán az akkor még szorongatott bolgárok a besenyőket bírták rá az etelközi magyar szállások megtámadására. Az ott elszenvedett magyar vereség a kényszerű Kárpát-medencei honfoglalás kiváltó oka lett.E vereség nagyságát gyakran túlértékelik, holott az új hazában nyitott temetők embertani elemzéséből kiderült, hogy nemcsak a férfiak, hanem a magyarok asszonyai és gyermekei is nagy számban települtek át. A férfiak fegyveres ereje 895-ben pedig a Duna-Garam vonaláig való előrenyomulásra, 898-ban észak-itáliai terepszemlére és 899-900-ban az első nagy sikerű hadjáratra, 900 végére pedig a Kárpát-medence teljes meghódítására is elégségesnek bizonyult. Ezt a haderőt különösen I. Berengár itáliai király, majd császár (888-915-924) méltányolta, aki 904-től évi 10 mérő (mintegy 375 kg) ezüstpénz fejében kiemelkedően hatékony szövetségesre tett szert.Mai szomszédaink, akik a 10. században a Kárpát-medencében valójában még nem is létezett népek utódjának számítják magukat, történelmünk egyik szégyenfoltjaként emlegetik a kalandozásokat. Pedig ezek a hadjáratok területileg szinte kiegészítették a hajdani tetteikért így soha nem ostorozott arabok és normannok hasonló akcióinak a hatókörét, másrészt legtöbbször bravúros lovas- és katonai teljesítménynek számítottak. Az sem feledhető, hogy legalábbis Nyugat-Európát illetően a kalandozók zsákmányszerzési vágya általában találkozott a formálódó feudális államok viszálykodó hatalmasságai közül nem egynek az érdekeivel. A magyar harci sikerekhez ugyanis nem lett volna elegendő a vitézek bátorsága, fegyelmezettsége, alkalmas fegyverzete, kitartó lova és meglepő harcmódja, ha egy-egy megvert ellenfél szükségből nem öltötte