Az emberhez méltó életért [antikvár]

A táblák kifakultak, foltosak.
A Margit körúti fegyház 1944 novemberében olyan volt, mint egy vágóhíd. Naponta tömegesen végezték ki az embereket. Zárkánk ablaka a kivégzőudvarra nézett. Mivel az ablak igen magasan volt, társaim vállukra emeltek. Minden alkalommal úgy éreztem, mintha saját magam állnék a kivégzőosztag elé. Mégis végignéztem, amennyit csak tudtam, hogy ha sikerül életben maradnom, tanúja legyek az itt történteknek. volt olyan nap, hogy 13 emberrel végeztek egymás után. Zárkánkban az élet nem változott, de a jövőt illetően nagy volt a bizonytalanság. Sokan úgy vélték, ha közel is van a szovjet hadsereg, nem fogjuk megélni a felszabadítást. A legoptimistább közöttünk dr. Jahn Ferenc volt. Elmélete szerint nem maradhatunk sokáig Budapesten, rövidesen továbbvisznek bennünket. De a háború vége felé közeledik, és a náciknak szükségük lesz olyan bizonyítékokra, amellyel igazolhatják, hogy nem öldösték le a kommunistákat. Ezért bennünket életben hagynak. Gyanítom, hogy ezt ő maga sem hitte, csak bátorításunkra, vigasztalásunkra eszelte ki. (Részlet A Margit Körúton című cikkből)