Gömbös Gyula és a jobboldali radikalizmus [antikvár]

Nehéz a tartalmat pontosan kifejező címet adni egy olyan tanulmánykötetnek, mely szoros értelemben nem tematikus jellegű, hanem a szerző kutatási eredményeinek egy részét kívánja csokorba gyűjteni, és együtt közreadni. Ezzel a nehézséggel kellett megküzdeni jelen esetben is. A tartalomjegyzéket olvasva okkal vetődhet fel a Tisztelt Olvasóban, hogy az egyes tanulmányok címeiben nem, vagy alig találkozik * a főcím kulcselemeivel. Úgy tűnhet, nem Gömbösről és a jobboldali radikalizmusról olvashat, hanem az 1930-as évek kormánypártjáról és a Gömbös-kormány szélsőjobboldali ellenzékét képező egyik nyilas pártról. Aki azonban végigolvassa a kötetet, meggyőződhet róla, hogy mindvégig Gömbösről és jobboldali radikalizmusról van szó. Gömbös volt a Nemzeti Egység Pártjának (NEP) vezére, megszervezője és első számú irányítója. Maga a párt a miniszterelnök politikai céljainak legfontosabb eszköze. Azok a célok pedig, melyeket Gömbös követett, a jobboldali radikális eszmék jegyében fogantak. Ennek egyik fontos bizonyítéka éppen a NEP szervezete, működése, politikai funkciója. Szintén ezt bizonyítja - sajátos módon - a kormánypárt és a kormányzat viszonya a nálánál szélsőségesebb nyilas mozgalomhoz. Magyarország fordulatokkal teli, 20. századi történelmének számos eleme máig vita tárgya mind a történetírásban, mind a történeti kérdések iránt érdeklődők körében. Ilyen vitatott kérdés a szélsőjobboldali mozgalmak megítélése, sőt már az is, hogy mely szervezeteket, pártokat tekinthetjük annak. 1945 után hosszú ideig nemcsak Gömbös Gyulát titulálták fasisztának politikusok és történészek egyaránt, hanem mindenkit, aki a nemzeti szempontok primátusa szellemében alakította politikai nézeteit és gyakorlatát. Az utóbbi évtizedben, a korábbi - politikai szándékok által meghatározott - értékítéletek indokolt átértékelése kapcsán politikusok és publicisták gyakran, sőt, esetenként a történészek is megkérdőjeleződik, hogy szélsőjobboldalinak tekinthetjük-e Gömböst és fajvédő társait, illetve politikai kísérleteit. Többen vitatták, hogy Gömbös miniszterelnökként diktatórikus politikai berendezkedés kialakítására törekedett. E témakörben nem egyszer születtek radikálisan új, a régi minősítésekkel ellentétes vélemények - új alapkutatások, új források, mi több, ilyen kutatási eredményekre épülő tanulmányok, elemzések felhasználása nélkül. Akart-e diktatúrát Gömbös? Hogyan értékelhetjük ezt a - számos kortárs által neki tulajdonított - szándékot, ha miniszterelnöksége idején nem került sor a Bethlen által kialakított, s diktatórikusnak aligha nevezhető hatalmi rendszer átalakítására?