Ha túléled, hallgass! [antikvár]

Azt mondta nekem valaki a lágerban, hogy Sztálin legalább 30-40 millió embert zárt munkatáborokba. Úgyhogy ne sírjak neki azért a néhány ezer magyarért, akiket kihoztak. Az ő népük szenvedése nem mérhető a miénkkel. Lehet, hogy így volt, nekem azonban az járt a fejemben, hogy a 400 fogolytársamból akkorra már csak 198 volt életben, 1947 elején. Nem minket vártak. Német hadifoglyoknak kellett volna ide érkezni. A tiszt ezt kiabálta: – Ezek civilek. Magyar civilek. – Egy pillanatra felcsillant előttem a remény: talán csak félreértés az egész. Hiszen felfoghatatlan volt, mit keresünk mi Oroszországban… Naponta 4-5 ember meghalt. Egy tömegsírba kerültek, mert temetést nem engedélyeztek. Illetve egyetlenegyszer. Ketten voltunk papok abban a táborban, és a társam 1947 júliusában meghalt, őt eltemethettem. Amikor elmentem, itt hagytam Európát. Amikor hazajöttem, zúgott a taps. Ez a nép megtébolyodott – gondoltam. Fél év múlva én is ugyanúgy tapsoltam.