Hamis gulyás [antikvár]

Sokáig azt gondoltuk, mindent tudunk a konszolidált Kádár-rendszerről, hiszen benne éltünk és megtapasztaltuk a puhának nevezett diktatúra szürke és egyhangú hétköznapjait. Egyetlen téma volt, amely indulatokat és közéleti viharokat kavart: az ügynökkérdés. A besúgóhálózat fenntartása valóban a rendszer egyik tartópillére volt, és nagyban hozzá-járult a társadalom gerincének megroppantásához, az egyéni önbecsülés elvételéhez és a kisközösségeken belüli kapcsolatok bomlasztásához. De a Kádár János nevéhez köthető bő három évtized nemcsak erről szólt, hanem egy nagyon sajátos uralmi struktúra és hatalomtechnika kialakításáról is, amelynek pontos megértése nélkül értelmezhetetlenné válik a rendszerváltoztatás utáni időszak és a jelen, akár politikai, társadalmi vagy gazdasági szempontból vizsgáljuk azokat. A „gulyáskommunizmus” egyáltalán nem az volt, aminek láttatni akarta magát, viszont olyan kifinomult eszközöket használt a valóság eltakarására, amelyek a mai napig befolyásolják és meghatározzák a korszakról folyatott szakmai viták alapvetéseit. Kész kereteket és előre megkomponált fogalmakat kaptunk, amelyek alkalmatlanok arra, hogy elbeszéljük a rendszer lényegét. Ha az igazság feltárása a célunk és nem a hamis nosztalgiát akarjuk erősíteni, akkor új megközelítésekből kell elkezdeni a korszakról való elmélkedést. El kell hagynunk a diktatúra által ránk hagyományozott, manipulációra alkalmas meghatározásokat, meg kell alkotnunk saját szókészletünket, új kérdéseket kell feltenni és új utakon kell rá keresni a választ – „ez a mi munkánk; és nem is kevés.”