"Könyörülj, bánom, könyörülj..." [antikvár]

Halálakor akkora volt a gyász "Halálakor akkora volt a gyász az országban, mintha mindenki saját halottját siratta volna" - jegyezte fel Lajos királlyal (1382) kapcsolatban Küküllei János főesperes, hosszú éveken át kancelláriai jegyzője, haláláig hűséges híve és történetírója. A király nem székhelyén, Visegrádon, nem is kedvenc tartózkodási helyén, Diósgyőrben vagy Zólyomban halt meg, nem is hűséges pálosai között, Márianosztrán, ahová egyre többször vonult vissza élete utolsó éveiben, hanem az ország egyik nyugati kereskedelmi központjában. Nagyszombat városában, a nyár végén, szeptember 11-ére virradó éjszaka. Fontos politikai lépésre készült itt, vele volt családja és vele volt az ország". A középkor politikai elméletében ez a fogalom gyakorlatilag azokat a főpapokat és főurakat jelentette, akik a politikai döntésben részt vettek. A városfalak közötti szűk területen, a polgárházakban érsekek és püspökök, bánok, az udvartartásnak és a kancellária királlyal együtt utazó részlegének tagjai zsúfolódtak össze, a nagyurak és főpapok nagyszámú kísérete, számtalan hátaslóval és fogattal. Nem is Nagy Lajos, az ember halála volt ez, hanem az ország királyáé a nagy nyilvánosság előtt.A kor mindennapi szokásairól nem sokat tudunk, mégis biztosra vehetjük, hogy amikor a király állapota válságosra fordult, a városban található papság imádkozni kezdett felépüléséért, a halál beállta után pedig minden templomban, kápolnában a főpapok és főurak magukkal hozott hordozható oltárain felcsendült a rémületet idéző rekviem. Most már azért könyörögtek, hogy Isten legyen irgalmas szolgájával, akinek hosz-szú életében embertársai felett olyan nagy hatalmat adott. És mert a magyarságban még mindig éltek a kereszténységet megelőző hagyományok is, városszerte felhangzott az ősi5