Kopjafák és vallomások levelek 1956-ról [antikvár]

Vajon a résztvevők, el tudják-e felejteni azokat a napokat? Engem, mint vándort az árnyék, úgy kísért minden átélt pillanat, kísért, aztán felugrok, s megyek ki Hozzájuk,... megnyugodni. Közelükben a szemem mindig fátyolos lesz, hiába erőlködöm, megered a könnypatak, még néhány forduló, látom a behorpadt sírokat. Ott már nem kell szégyenkezni, elfordulva törölni a könnyeket, ott csak szülő, testvér, jóbarát jár, előttük lehet.