Legyen úgy, mint régen volt... I. [antikvár]

ElőszóÚgy érzem, itt ezen az oldalon - amelyen feladatom ismertetni a kötetben megjelenő, közel félévszázadon át összegyűlt irasokat Trianon tárgyában -, bizonyára olyanokhoz is szólok, akik részére a téma nemcsak történelem, de sok vonatkozásában ismeretlen is.E kötetben megszólal az a Magyarország, pontosabban a nemzetnek az a része, amely a keserű hontalansággal együtt járó fizikai távollétében élni akart azzal, amit a Kárpát-medence egész magyarságától megvontak: a szellemi szabadsággal. Amikor egy egész népet megfosztanak a szabadságtól, azt nem lehet véglegesíteni mindaddig, amíg él az emlékezet.A nemzeti emigráció tagjai még úgy nőttek fel, hogy tudták, érezték Trianon hatását, következményeit. Tudták azt is, hogy mikor, miért és hogyan jött létre az ország megcsonkítása, a nemzet megalázása és szétszakítása. Tudták, ki az ellenség, tudták, ki szenvedett, ki gyarapodott Trianon által.A magyar nép ellenségei ezt a tudatot igyekeztek kivonni a történtek egyrészt meghamisításával, másrészt elhallgatásával. Szomorú, hogy három nemzedékkel odébb ennek a félretájékoztatásnak és elvonásnak sajnálatos következményeivel kell szembesülnünk.A mai hazai magyar társadalom nem úgy ismeri a közelmúlt történelmét, kiemelkedően ezen belül Trianon problémakörét, ahogy az történt, hanem annak olyan megfogalmazását ültették be tudatába, amely a nemzet ellenségeinek, a magyarság feletti uralom állandósításának megfelel. Olyan történelmet tanítottak három nemzedéknek, amely a magyarokban szégyenérzetet és önvádat keltett. Ennek lényege az volt, hogy a magyarok elnyomták a kisebbségeket, általában visszaéltek helyzetükkel, uralkodó osztályaik elnyomták a népet, a demokrácia ellenségei voltak, elzárkóztak a haladástól, reakciós és revizionista politikájukkal megakadályozták a szomszéd országokkal való jóviszony létrejöttét, és így tovább. Az elhallgatásnak az lett a következménye, hogy a magyar társadalom széles köre részére valamiféle érdekesség volt azt tapasztalni, hogy a határokon túl a szlovákok, románok, szerbek között oly sokan tudnak magyarul, az meg még inkább, hogy azok magyarok.Az általános tájékozatlanság terméke lett az is, hogy a határok megváltoztatásáról szólni sem lehet. Ezt természetesen így követelik meg a Trianonban magyar területekkel jól lakatott államok, és azok a nagyhatalmak, amelyek két világháború utáni beavatkozásukkal ezeket a határokat létrehozták. Az is a kor jelensége Magyarországon, hogy a határon túli magyarokkal való együttérzés, a velük való törődés valamiféle bűnös magatartás, amelyre elítélő kifejezések szolgálnak elrettentésül: fasizmus, irredentizmus, revizionizmus, nacionalizmus. A megbélyegzések és a vele járó üldöztetések korszakában már a bélyegzettségtől való félelem is távol tartotta az egyént attól, hogy érzéseivel megnyilatkozzon, akkor is ha a tiltott témát illetően kételkedő és önállóan gondolkodó volt.A jövő kutatója, akinek már csak az írott, nyomtatott anyag áll rendelkezésére, azt fogja megállapítani, hogy a magyar társadalomban nyoma sem volt a kritikának Trianonnal szemben, feledve vagy nem érzékelve azt, hogy Trianon tabu-téma volt, és hogy az milyen szigorú büntetéssel járt.Az emigrációba került magyar gondolkodó arra keresett választ, mi akadályozza a nagypolitikában a magyar sérelmek meghallását.Amikor a jelenlegi nemzeti emigráció első nemzedéke létrejött, Trianon még csak 25 éves volt, Párizs "békéje" még csak két év múlva zuhan rá az országra és természetesen az egész magyar nemzetre. Ennek a korai emigrációs nemzedéknek még nagyon élénken emlékezetében van a két világháború közötti időszaknak az az általános hangulata Trianon kérdésében, ami jellemezte az egész magyar társadalmat, szegényt, gazdagot, tanulatlant, értelmiségit egyaránt.Az emigráció összejövetelein, újságjaiban, szellemi műhelyeiben a magyar sorskérdések központjában Trianon állt. Az élet újrakezdésének gondjai, az oroszbolsevista megszállás miatti aggodalmak mellett ott volt a szétdarabolt ország fájdalma, különösen azután, hogy Trianon megismétlődött 1947-ben. A hontalanná vált magyarok összejövetelein izzott a vágy, hogy tegyünk valamit hazánk és népünk érdekében, élve a kiváló helyzettel, hogy szabadok vagyunk, hogy külföldön vagyunk, ahol fölemelhetjük szavunkat a némaságra ítélt országért. Figyeltük a fejleményeket, lesz-e rövidesen valami változás.Sok reményt keltettek a szabad világot felháborító hírek és megnyilatkozások, amelyek ismertettek a Szovjetunió politikai magatartását, a megszállt országokban végbement kegyetlenkedéseket. Ezek a remények akkor omlottak össze, amikor az 1956-os forradalmat és szabadságharcot az egyetlen nyugati nagyhatalom, amely tehetett volna valamit, cserbenhagyta.A nemzeti emigráció, immár újabb száműzöttekkel gyarapodva, a korai hazatérés reményét el veszítve, önmaga szervezeti túlélésében találta meg tevékenységének tárgyait. Ezek egyike volt a visszaemlékezés, az otthonról hozott értékek megtartása. Ezt célozták a nemzeti ünnepek, az évfordulós megemlékezések, újságok, folyóiratok, előadások.