Magyarország három részre oszlásának története (rossz állapotú) [antikvár]

Öt századon át a nemzetközi önállóság biztosítása, a terjeszkedés és hódítás volt a királyi Magyarország politikájának vezéreszméje, melyet vérével és értelmiségével igyekezett nyugaton és keleten diadalra segíteni. Még a XV. század második felében a szent korona zálogbirtokává tette Morvát, Sziléziát s a két Luzsiczát, a Balkánon pedig a nyugati polgárosodás végvára, utolsó őrszeme maradt, sőt időnkint arra is gondolhatott, hogy kiűzi Európából a törököt. A mohácsi csata azonban az eddigivel teljesen ellenkező irányba erőszakolta a magyar politikát. A hódítást, a terjeszkedést, az önálló nemzetközi szereplést a szülőföld, a haza megvédésére és megtartására irányuló nehéz és szakadatlan küzdelmek váltották fel. Hirtelen nagyon szűkre szorultak össze keleten és nyugaton a magyar állam határai, s ezt a kis területet sem birta a magyarság együtt tartani, mert egyszerre két királyt választott és alkotmányszerűen meg is koronázott. Mindegyik király az egész magyar állam kizárólagos, egyedül törvényes uralkodójának vallotta ugyan magát, de jogának csupán az ország némely részében birt érvényt és elismerést szerezni. Hosszú, véres tusáikban nemcsak elgyöngült, elpusztúlt, hanem ketté is szakadt Magyarország.