"Neved ismerjük, tetted nem felejtjük..." [antikvár]

Az idő megállíthatatlan, perc percet, óra órát, nap napot követ és az étvizedek elrepülnek. Azok, akikre ez a könyv emlékezik, három évtizede áldoták életüket egy társadalmi rendszerért, mely akkor inkább lehetőségeivel, reményeivel ígért sokat, hisz rövid fennállása alatt bár megforgatta, megváltoztatni csak kevéssé tudta a világot. Az új élet kapuit nyitogatta az emberek számára, szebb jövővel biztatott, de nagyon sok munkát és áldozatot követelt. Feltétlen engedelmességet, az egyéni, személyes érdeked feláldozását, minden pillanatban készenlétet és időkorlátok nélküli állandó szolgálatot. A Belügyminisztérium katonái voltak! A kortársak, kollégák nem felejtették el őket, emléktáblákat állítottak, a temetőben díszsírhelyet készítettek, emlékművet emeltek a tiszteletükre és gondolatban tudták, hogy ők is a helyükben lehettek volna, szörnyen megcsonkított testtel, vagy csak egyetlen, de halált okozó golyóval a szívükben. A megemlékezés koszúri, a virágok az életbenmaradottak előtt is tisztelegnek, az élőket is minősíti az, hogyan emlékeznek akkori társaikra. Önmagát, személyiségét, emberi lényegét veszíti el az, aki elveszíti emlékezetét. A társadalom se lépheti át saját múltját, akár szép az, akár csúnya, de mindenképpen tanulságos a résztvevők és az utókor számára egyaránt.