Tankokkal vérbefojtott szabadságharc [antikvár]

Miért írtam ezt a könyvet?Elsősorban azért, mert 1956. október 23-tól kezdve nem csak hallomásból, az újságokban megjelentek, vagy a rádióállomásokból hallottak alapján, hanem szemtanúként, a bőrömön érezve" éltem át a forradalmi eseményeket. A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának erkölcsrendészeti osztályán teljesítettem szolgálatot. Vizsgálótisztként ugyan, de törzsőrmesteri rendfokozattal. Csaknem öt hónappal múltam 23 éves, és aznap már a szabadságomat töltöttem. Ha jói emlékszem, a Práter utca túlsó végén lakott édesanyámtól igyekeztem hazafelé, amikor a Múzeum körút és a Rákóczi út sarkán vonuló tömeget látva, még nem tudtam, hogy ekkor a forradalommal találkoztam. Este értem haza a parányi, de számunkra a boldogságunk színhelyét jelentő Hungária körúti szolgálati lakásomba, ahol Anni, a feleségem, az 1954. április 13-án született Karcsi fiam, és az 1955. december 6-án, a Télapó által hozott" kislányom, Anika várták a hazatérésemet.Ha a VIII. kerület, Tolnai Lajos utcában található munkahelyemen ért volna a forradalom kitörése, hasztalan várhattak volna, mivel ez olyan rendkívüli eseménynek számított, amely miatt senki sem térhetett haza. Habár 27-ig betegszabadságon voltam, a kötelesség érzetem arra indított, hogy 25-én, még lázasan is szolgálattételre jelentkezzem a munkahelyem. Az ördögnek tartoztam ezzel az órákig tartó gyaloglásommal. Az ajtajához érve hiába csengettem, majd pedig dörömböltem is, nem engedtek be. Hamarosan kiderült, hogy miért. A szemközti házban lakó népes cigánycsalád az előző napon erőszakkal kívánt behatolni az épületbe, hogy megverje azt a foglárt, aki a korábban a rendőrség őrizetében volt rokonukat vagy ismerősüket állítólag pofonvágta. A vastag fából készült kapu ajtaját nem tudták ugyan betörni, de mivel félni lehetett attól, hogy ha nekem kinyitják, akkor utánam nyomulhatnak, ezt megértve, kénytelen voltam tovább állni.Mivel az Édesanyám viszonylag közel, a Práter utcában lakott, azzal a szándékkal indultam hozzá, hogy ebben a zűrzavaros helyzetben nem hagyom magára, hanem vele térek vissza a zuglói otthonunkba.Az innen-onnan hallatszó fegyverropogás közepette értünk a Fiumei úton az egykori OTI palota (Társadalombiztosítási Intézet) elé, amely az egykoron a 71 méter magas tornyával, engem a New York-i Empire State Building-re emlékeztetett. Már indultunk volna tovább az úttesten át a Fiumei út túloldalára, onnan pedig a temető, majd pedig a Mosonyi utcai rendőr objektum kerítése mellett a Keleti pályaudvar felé, amikor a