Történelmi jogunk hazánk területi épségéhez [antikvár]

Előszó Isten csodája, hogy még áll hazánk! Az 1914. július 28-án Icitört rettenetes háborúban egyszerre tudatára ébredtünk, hogy megint mily szörnyű veszedelemben forog hazánk! Óriás, nagy államok hidegvérrel, előre elhatározták Magyarország eltiprását és hazánk területének a szomszéd államok közt való szétosztását. E rablóművek végrehajtásánál számítottak a hazánkban élő, nem magyarajkú népek közreműködésére is és azokat előre fizetett lázítókkal, ábrándos kecsegtetésekkel, történeti hazugságokkal félrevezetni igyekeztek. Ekkor ébredtünk tudatára annak is, mennyire szükség van a magyar hazában élő összes népeknek az egyetértésre, a testvéries szeretetre és kölcsönös támogatásra! Kis nemzeteket, egyes népeket most éppen úgy elseper a kényurasággal, erőszakkal és annak minden hazug fortélyával összeállított, rettenetes seregeket, romboló fegyvereket összeszerző nagy állam, mint akár a népvándorlás korában. A létfenntartás és az emberbe oltott szeretet egyaránt parancsolja tehát, hogy elfeledve a régi félreértéseket, eldobva az egymás ellen törő önző célokat, az egyetértés, testvéries szeretet állandósításán dolgozzunk. E magasztos célt óhajtja előmozdítani e művecske is. Nem fedd, nem kö-vetelődzik, hanem fölvilágosítani akar. Azt tapasztaljuk, hogy éppen azok a nemzetiségek elégedetlenek leginkább, azok a legkövetelődzőbbek, azok legjobban hajlandók az elszakadásra, a magyar államnak megbontására, amelyek abban a teljesen igazságtalan és hazug vélekedésben vannak, hogy ők itt Magyarországon régibb lakosok; hogy tehát a magyarok őket erőszakkal hódították meg és századokon keresztül elnyomták. A ruthének (magyar-