Válságok és erjedések [antikvár]

Részlet a könyvből: A szerteszét futó utak keresztül-kasul szelik Európát, és bármelyikre térsz is - hiszen minden út Rómába vezet -, rá kell, hogy lépj - az egy síkba torkolló utakon, összefutó utakon - a forradalom útjára. Hiába minden mesterkedés: szónoklatok és erotika, kabaré és falábú szajhák ellenére ide torkollott a mi utunk is. Szónoklatok... Ki emlékszik ma már a sok névre, rengeteg emberre; csak összbenyomások maradtak már róluk, s egy-egy jellemző vonásuk, szavuk él még bennünk. Amikor ezeket a sorokat írom, éppen 42 esztendő választ el mindettől: a mi utunktól, amely persze "hazafelé" vezetett, de jó részünk tudta mégis, hogy ez egyszer a "hazafelé" is a forradalmat jelenti. Horvát bíró volt, nyúlánk, magas termetű, és Zvonimir volt a neve. Valahol magyar iskolákba járhatott, pesti jogi karon vizsgázhatott: őt rendelte ki hát az ezredparancsnokság, hogy szónokoljon, és szónoklatával vezesse vissza a bakát az 1914-es "éljen a háború!" útjára. A baka odaállott a "káróba", amelynek közepén a horvát Zvonimir magyarul ágált, mert akkor még, úgy látszik, mit sem hallott sem a korfui deklarációról, sem a londoni emigrációról, de a Szlovének, Horvátok és Szerbek Nemzeti Tanácsának megalakulásáról, sőt talán még Korosecék Májusi nyilatkozatáról sem.