Volt egyszer egy... - ...egy lesz egyszer? [antikvár]

Szent György Könyvek Duray Miklós A magyar nemzet napja {2004. január 22.) (kivonat) A magyar kultúra napját 1989 óta azon a napon ünnepeljük, amelyen annak idején Kölcsey Ferenc pontot tett „Hym-nusának" végére. Kölcsey e versét, melyet „a Magyar nép zivataros századaiból" kapott ihletésre írt, 1844 óta énekeljük himnuszunkként - nem állami felségjelként, hanem nemzeti dalként, imaként. Himnuszokat énekeltünk korábban is. A „zivataros századokban" a Boldogasszony Anyánkat, melynek a „pómép" által is énekelt visszatérő sorai „Magyarországról, édes hazánkról. Ne feledkezzél el szegény magyarokról!" a Krisztus utáni XXI. században ugyanúgy marokba záiják szívünket, mint négyszáz évvel ezelőtti őseinkét. A nemzet egészét történelmi, jelenbéli évS jövőt mutató összefüggésben a felvilágosodás, a nemzeti megújhodás, a reformkor fedezte fel. Az egész nemzetet először tapintó költőink, politikusaink tudtak a leghitelesebben, máig hitelesen szólni a nemzetről. Petőfi himnusza a Nemzeti dal, nem istenes költemény, mint Kölcsey Hymnusa, de mégis úgy hat ránk, mintha az lenne. A felvilágosodástól egyre vastagabb nyomot hagy gondolkodásunkban a nemzet eszméje, mint vezérlő vörös fonál az angol admiralitás hajóinak köteleiben. Különös, hogy hinmuszunk születésének napját a magyar kultúra napjának nevezték el, hiszen a magyar nemzet napjaként kellene ünnepelnünk. Az igaz, hogy a nemzet legfontosabb közösségi összetartó fonala a kultúra és ezen belül a nyelv. De saját élményeinkből és tapasztalatainkból is tudjuk, hogy a nemzet mégis több mint a kultúrája. A nemzet a múlt, a jelen és a jövendő idősíkján egyszerre jelenik meg, egy nép sokrétű összetartozásának folyamataként. Ezért a nemzethez tartozhat még az is, aki nyelve, kultúrája szerint más nemzet tagja lehetne, de választása szerint mégsem oda, hanem ide tartozik. Mi lehet az oka, hogy nemzeti imádságunk születésnapját mégsem a magyar nemzet napjaként ünnepeljük? lm m P. hl ¦viiü'il