Bevezetés a nemzetközi politikai viszonyok tanulmányozásába [antikvár]

E kötet azoknak a kérdéseknek az átfogó tárgyalására tesz kísérletet, amelyek a nemzetközi viszonyokról a szakirodalomban, a politikai publicisztikában, a nemzetközi szervezetekben és az egyes államokban a kilencvenes években folyó viták során visszatérően felmerültek. A következőkben idézett szerzők többsége jelenleg arra az álláspontra helyezkedik, hogy nem lehet a nemzetközi viszonyok egységes elméletét megalkotni. A nemzetközi viszonyok különböző elméletei eredetileg angolszász nyelvterületen jelentek meg és váltak akadémiai körökben is elfogadott tudományos diszciplínává. A viták ellenére közös vonásuk, hogy megközelítésükre a nagyhatalmi szemléletmód tartósan rányomta a bélyegét. A kontinentális Európában hosszú ideig nem ismerték el a nemzetközi viszonyok elméletének tudományos létjogosultságát - hacsak nem számítjuk ide az ún. békekutatásokat. A pozitivizmus jegyében a nemzetközi viszonyok történetének, lényegében a diplomáciatörténetnek, valamint a nemzetközi intézmények és szervezetek struktúrájának kutatására helyezték a hangsúlyt. A nagy kivétel Raymond Aron szociológiai és történeti megalapozottságú munkássága, amely kifejezetten a politikai gyakorlatra összpontosít. A nyolcvanas évek végén jelentkező új iskolák útkeresése, különösen a francia elméleti írók munkássága számunkra fontos üzenetet hordoz. Szerintük a nemzetközi viszonyok olyan tanulmányozásának (grille de lecture) van értelme, amely az államközi kapcsolatok logikáján és intézményein, vagyis az erősebbek szempontjain túl a nemzetközi egyéb vonatkozásaival is számot vet, s van mondanivalója a gyengébb számára is. E tekintetben az egyik legfontosabb, a kötet tagolását is meghatározó gondolat a politikai, a jogi és az erkölcsi szférák egymáshoz mért viszonylagos önállóságának a tétele a nemzetközi viszonyokban, a politikai primátusának az érvényesülésével. Természetesen az még önmagában nem újdonság, hogy az államközi kapcsolatok, hasonlóan az emberi kapcsolatokhoz az erősebb és a gyengébb viszonyán keresztül is értelmezhetők. Az viszont nézetünk szerint a kilencvenes évek második felében vált érdekessé, hogy a politikai dimenziójában hova vezet az, ha a különböző szervezeti vagy geostratégiai hierarchiákban az erősebb, illetve a gyengébb szereplők pozíciói egyre gyorsabb ritmusban változnak. Ráadásul e változás általános iránya - legalábbis egyelőre - a korábbi erősebbek lecsúszása, pozícióvesztése, amelyet a gyengébbek helyzetének folyamatos és drámai romlása kísér. Olyan államok, amelyek korábban regionális hatalomnak számítottak, rövid idő alatt politikai, társadalmi és gazdasági válságba jutottak, s nem kevés állam bukott meg. Számos nem állami szereplő viszont, a médiának és az információáramlás növekvő sebességének köszönhetően, egyre fontosabb szerepet játszik nemcsak a helyi vagy regionális viszonyokban, hanem divatos kifejezéssel élve, globálisan is. A kilencvenes években a nemzetközi politika mint néhány, általában öt vagy hat állam ellenőrzése alatt álló színtér, jelentős átalakuláson ment keresztül. Egyre több nem állami szereplő jelent meg a nemzetközi viszonyokban, egyesek igényt tartanak a politikai szereplői státusra, s ezt oly módon teszik, hogy az a kormányok számára komoly kihívást jelent.