Műemléki túra Göcsejben [antikvár]

"Faluról falura tudakolom, Göcsejben járok-e még vagy már? Mindenütt azt felelik, hogy ott túl kezdődik Göcsej. Náluk nincs. Szégyellik." - írta Kosztolányi Dezső 1932-ben, zalai útirajzában. Azóta fél század telt el, s az idő a vidék néprajzi sajátosságaival együtt a hajdani szégyent is elsöpörte. Göcsej híressé vált: múzeum homlokzatán, expressvonat oldalán, sportversenyek plakátján, szövetkezetek kapuján találkozunk nevével. Közben Göcsej, amely a magyarságnak egyik legérintetlenebb területe volt, a szemünk előtt foszlott szét a változások hullámverésében. A Kosztolányi halálának évében meginduló kőolajtermelés hazánk ezen elmaradott szögletében a legmodernebb technika kihívását hozta el. Negyedszázada a szocialista mezőgazdaság felváltotta az ősi tapasztalatokon alapuló naturális gazdálkodást. A látványnak vonzó, de otthonnak kegyetlenül rideg füstöskonyhás házak szülöttei központi fűtéses, emeletes téglaházakba költöztek.