Nagykörös-Arany János Múzeum [antikvár]

Nagykőrös a XVI-XVII. században a törökök fennhatósága alá tartozott, de a különböző súlyos adózások révén mentesült a katonai megszállástól. A törökök kiűzését követően, a Habsburg-birodalom keretében tovább fokozódott a város anyagi megterheltsége. A teherviselés egyik formája volt az átvonuló katonaság eltartása. A hadsereg mozgásakor az útba eső falvakban, mezővárosokban kvártélyozták el a katonákat, akik gyakran hónapokat is eltöltöttek egy helyen. A XVIII. században Nagykőrösön a "kiskaszárnyában", valamint a kvártélyházban helyezték el a tisztek, altisztek többségét, s a lovasságot pedig rendszerint a házakhoz vezényelték. A beszállásolás nemcsak terhet jelentett, de sok kellemetlenséget is előidézett. Ezért Nagykőrös mezővárosa is arra törekedett, hogy egy olyan különálló kaszárnyát építsen, ahol az átmenő katonaság megfelelő szálláshoz juthat és megfelelő ellátásban részesülhet. Ilyen előzmények következményeként számolták fel a belső "kiskaszárnyát" és kvártélyházat (amely a XIX. század elején le is égett), s jelölték ki új helyét a város szélén, a Bokroson, az Abonyba és Ceglédre vezető országutak szétágazásában. A huszárkaszárnya építése 1836-ban kezdődött meg, a 1838-ig tartott. A trapéz alakú telken négy épületet emeltek. Központi részét a déli szárny alkotja, ahová a tiszteket helyezték el. A klasszicista építészet jellegét ez a rész tükrözi legjobban: a földszintes épület homlokzatát ablakok tagolják, két végét pedig rusztikázott falsík teszi változatossá. A bejárat előtti hat dór oszlopos tympanon nyugszik. Az épület belső részén árkádsor látható, bolthajtásos ívekkel. Az abonyi és ceglédi utakkal párhuzamosan épültek fel az oldalsó szárnyépületek. Jellegük hasonló a központihoz, de a belső részükön nincsen meg az árkádsor. Az északi részen hatalmas istálló alkotta a telekhatárt.