Piaristák [antikvár]

Előzéklapon ajándékozási bejegyzés.
Összefoglalás angol és szlovák nyelven. Egy fiatal piarista 1956 novemberének végén rendalapítónk ünnepére, patrociniumra készülve így tette föl magának és rendtársainak a kérdést: „Mit tenne itt most Kalazancius? - így vetődött föl bennem a kérdés, hirtelen és élesen, először október 24-én reggel, a forradalom első és izgalmas éjszakája után, amikor ott álltam az iskola lépcsőházában, ahol az ávósokat lefegyverezték. A földön köröskörül géppisztolyhüvelyek, letépett vállpántok és rangjelzések, ronggyá rugdalt tányérsapkák. A falról, kétemeletnyi magasságot betöltve a régi kápolna oltárképéről Kalazancius hajolt, kezében nyitott könyvet tartva, változatlan nyugalommal, kemény arcvonások közt bujkáló mosollyal s valami letagadhatatlanul spanyolos eleganciával képbeli védencei és minden korok piarista diákjai fölé. [...] Vajon az igazi, hús-vér Kalazancius továbbra is itt maradna könyvvel a kezében a gyerekek között? Vagy másfelé nézne? S ha eltűnne a mosolyos gyerekszagú képről, hová menne, hol állna munkába?" A kötet, amelyet kezében tart az Olvasó, számvetés arról, milyen feleletet adtak elődeink e kérdésre. Olykor büszkélkedünk a válaszaikkal, a magyarországi rendtörténettel; van is rá okunk. Máskor követelményeket olvasunk ki belőle, amelyeknek nehezen tudunk megfelelni; erre is van okunk. S az is előfordul, hogy elhibázottnak ítéljük a feleleteiket. Ha ilyesmit látunk, igyekszünk nem megítélni őket, hanem tanulni a hibáikból, a hibáinkból. Azzal a reménnyel bocsátjuk útjára ezt a kiadványt, hogy segíti az Olvasót olyan emberekkel találkozni, akik egész életükben arra törekedtek, hogy megtalálják Isten szolgálatának ezt a számukra legjobb módját. Azzal a meggyőződéssel tesszük ezt, hogy e találkozások az Olvasót is ugyanebben segítik majd: abban az igyekezetében, hogy egyre szabadabban, egyre inkább önmagaként adhasson választ Isten hívására.