Salgótarján [antikvár]

Kedves Olvasó! Az öröm és az elégedettség érzésének különös varázsa kerített hatalmába, amikor kezembe vettem ezt a színvonalas salgótarjáni fotóalbumot. Éppen ezért kérem, engedje meg, hogy előszavamban protokolláris ajánlás helyett inkább személyes hangvételt üssek meg, hiszen magam is „Görbeország" szülötte vagyok. „Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága/ s remélem, testem is majd e földbe süpped el." A Radnóti-sorok vallomása ott cseng a fülemben, bármerre járok is a nagyvilágban. Ez valami belülről fakadó, nagyon erős kötődés a hazához, a szűkebben vett szülőföldhöz. Sokszor kerestem már az okát, mi vonz vajon ilyen erősen ehhez a vidékhez, s a választ a táj szépségében, nyugalmat árasztó harmóniájában találtam meg. Mert mindannyiszor, amikor alföldi vidékre kerültem, éreztem a dombok, lankák hiányát, azt a sokszínűséget, amit ez a vidék nyújt. A földrajzi formák változatossága, a természet lenyűgöző szépsége, a táj hullámzása valami megfoghatatlan békével, nyugalommal tölt el, amint megérkezem Nógrád megyébe, Salgótarjánba. Megyeszékhelyünk modern város a természet ölelésében. Hosszan elnyúló fekvése miatt völgyvárosnak is nevezzük. A néhány évtizede még virágzó ipar, a bányászat és a hatvanas-hetvenes években modernizált belváros miatt sokakban sajnos egy betonváros képe él róla. Ez a fotóalbum éppen ezt a klisét igyekszik cáfolni - s ezért üdvözlöm különösen a szerzők munkáját: a városközpontban emeletes házak és Hild-díjat hozó modern épületek magasodnak, a Karancs- és a Pécskő-hegy azonban magasztosan körbe öleli azokat. Megalkotva így az ember építette világ és a környezet magával ragadó, egyedi szimbiózisát.