Szeged - Alsóvárosi templom [antikvár]

Szeged a Tisza és Maros összefolyásánál, a víziúton szállított erdélyi kő, fa, mész és só, továbbá az alföldi gabona és bor kicserélésére alkalmas, hadászati szempontból is fontos tiszai átkelőhelyen, mocsaras, ártéri területen, a vizenyős lapályból kiemelkedő lösz-szigeteken formálódott kisebb településekből, falvakból (Vár, Palánk, Felsősziget, Alsósziget) nőtt az ország déli részének legjelentősebb közlekedési, kereskedelmi és ipari központjává. A honfoglalók utódai hun-avar-bolgár nyomokon építtették fel falvaikat a bizánci hittérítést tanúsító Szent Demeter és Szent György-templom, az ispáni vár és a főesperesi központ körül. A település különösképpen III. Béla idejében, a XII. század második felében erősödött meg gazdaságilag, s a tatárjárás után IV. Bélától kapott - Budához és Székesfehérvárhoz hasonló - városi jogokat (1247). A kunok letelepedése, a római erőd helyén emelt vár kiépítése fokozta a város jelentőségét, amely tetőpontjára a XV-XVI. század fordulóján ért el. Hadászati és politikai fontossága különösképpen Hunyadi János és Mátyás király idejében nőtt meg. A mohácsi csatavesztés és Buda eleste Szeged sorsát is megpecsételte: csaknem két évszázados keserves megpróbáltatás után 1714 körül katonai építkezésekkel indult meg a város újjáformálása. A XVIII. század végén kibontakozó gazdasági fejlődést megsemmisítéssel fenyegető 1879-es nagy árvíz után Szeged 50 év alatt 130 ezer lakosú nagyvárossá, az ország második legnagyobb városává növekedett. A középkori városfejlődéssel együtt járó társadalmi tagozódás révén Szegedre is korán eljutottak az élénk kereskedelmi csomópontokra, a XII-XIII. század fordulóján jellemző eretnekmozgalmak. Ezek közül különösen a balkáni bogumil és patarénus tanok veszélyeztették a hatalmon lévők biztonságát. A balkáni eretnekmozgalmak megfékezése a dominikánus és ferences szerzetesek feladata volt.