Magyar Panoptikum [antikvár]

Ha ​voltak a magyar történelemben olyan politikai generációk, mint a „negyvennyolcasok”, az „ötvenhatosok”, vagy a „hatvannyolcasok” nemzedéke, úgy büszkeséggel tölt el, hogy a „nyolcvankilencesek” közé tartozom. Számomra ez a „nyolcvankilencesség” mindenekelőtt a diktatúra és a demokrácia közötti világos különbségtétel, a demokrácia intézményes rendje és működtetése melletti elkötelezettséget, a szabadságot és az erőszakmentességet jelenti. Politikai publicisztikámban mindig azt tartottam legfontosabbnak, hogy szembeszálljak egyrészt azokkal a radikális jobboldali nézetekkel, amelyek a történelmi szakítást a „permanens forradalom” jegyében az éppen kivívott jogállamisággal való szakításként értelmezték; másrészt azokkal a baloldalról jövő restaurációs nézetekkel, amelyek a régi rezsimmel való kontinuitást hangsúlyozták, arra törekedve, hogy minimálisra csökkentsék az 1989-90-es szakítás jelentőségét. Könyvem válogatás a 1988 és 1996 között született cikkeimből, rövidebb írásaimból, amelyek többsége a Magyar Narancsban jelent meg.