Jeruzsálemi utazás [antikvár]

Pécsváradi Gáborról, az obszerváns ferencesek tartományfőnökéről, 1514-ben a rend Krónikája fontos adatot közöl: "Mindenszentek ünnepe táján... Pécsváradi Gábor atya, a magyar rendtartomány korábbi elöljáró vikáriusa maga mellé vette társnak Pásztói János fölszentelt pap testvért, és a tisztelendő Generális Atya írásos engedelmével a provinciából eltávozván Jeruzsálembe ment." Bánffy János királyi főpohárnokmester és testvére, Bánffy Jakab anyagi támogatása kellett ahhoz, hogy a két ferences szerzetes gond nélkül megtehesse a hosszú szárazföldi és vízi utat, és harminchárom hónapig tartózkodhasson a Szentföldön. Pécsváradi Gábor úti beszámolójának, itinerariumának megvoltak az ókori és középkori előzményei. A hazai útleíráshagyomány István király koráig vezethető vissza. Az országon áthaladó Jeruzsálemig vezető zarándok utakról vannak adataink. A középkori útleírások között nem egy olyat találunk, amely Pécsváradi művének mintájául szolgálhatott. Bár ismerjük ezeket az előzményeket, Pécsváradi Gábor útleírását páratlanul fontos és értékes dokumentumként kell olvasnunk. Írásának egyik legnagyobb értéke az, hogy a személyes élmény ihletettségével fogalmaz, hogy minden meglátogatott városról és fölkeresett zarándokhelyről, valamennyi bibliai tájról az ott járt utazó érzelmi telítettségével, az élmény újdonságának frisseségével tud beszámolni. Leírása így válik bibliai történetek fölidézése mellett színes és izgalmas olvasmánnyá, hiszen a szentek élete egy-egy eseményének fölelevenítése mellett az ott élő zarándokok mindennapjáról is érdekfeszítően tud mesélni, az utazás körülményei éppoly fontosak számára, mint az éppen zajló események: a török veszély. Pécsváradi Gábor latin nyelvű útleírása valószínűleg 1519-ben jelenhetett meg Bécsben.