Csepel-sziget [antikvár]

Ragyogó koranyári reggel; a nap sugarai vígan pásztázzák a budai hegyeket, a Nagy Kevélyt, végigfutnak a Pilistetőn, s kacérkodnak a Börzsönnyel. Útrakészen állunk. Az elemózsiás-csomag finom illatokkal terhes, váltunkon az esőköpeny, sétáló cipőnk szinte magától indul. Valahová a hegyekbe kellene menni. A Nagyszénásra esetleg. Avagy, ha nem zsúfolt a HÉV, fel a Dobogókőre. Netán az isaszegi erdők is érdekesek. Fürödni is élvezetes lenne valahol; valamely langyos fövenyen. S most mi megszólalunk. Halkan, s a visszautasítás félelmétől óvatosan: a. Csepel-szigetre invitáljuk az olvasót. Csepel-szigetére? Füstök és kormok közé? Lapos homokbuckák hónába? Mi szép van Csepel-szigetén? Micsoda ötlet ez egyáltalában? Ám, az a bizonyos kis ördög, amely akkor incselkedik velünk, amikor újra s ismeretlenre áhítozunk, már fülünkbe sugdos, békétlenkedik, kíváncsi, ő is. Mert valóban, mi akadhat Csepel-szigetén, ami megtekintésre, akár csak egy vasárnapi sétára is érdemes? És a, cipők megindulnak, velük kell tartanunk. A cipők vagy a BHÉV megálló felé visznek, a Közvágóhídi állomásra, de ha idejében futnak le a lépcsőn, elérik a kishajót a Kvassay zsilip tövében, s így a Soroksári Dunát gyönyörködjük végig, horgászokkal barátkozva össze; esetleg kiballag velünk a Belgrád-rakpartra, s ekkor a mohácsi hajóval indulunk neki a nagy folyami ágnak, fedélzetéről élvezzük a sziget zöldjének látványát.