Debrecen [antikvár]

Debrecen egykori, vizekkel szabdalt, erdőkkel borított, rétségekkel tarka tája az őskortól kezdve lakott volt. Régészeti leletek bizonyítják, hogy az új kőkorszaktól kezdve néptartó hely volt. A Tisza és a Berettyó éltető vizei mentén laktak az agyagművességükkel kitűnt, úgynevezett herpályi kultúra népcsoportjai. A mai Nyulas és a Mikepércsi úti temető területén a rézkor pásztorkodó népessége élt. A késő bronzkor földművelő lakosságára a Libakertben feltárt urnatemetők emlékeznek. A bellegelői és a Böszörményi úti vaskori telepek a város folyamatos lakottságát bizonyítják. Debrecen környékét az eurázsiai sztyeppék országútjairól nyugatra áramló lovas nomád népek is megülték. Jöttek az iránti nyelvű szkíták, akik a jelentős régészeti emlékanyagot hátrahagyott kelták előnyomulása elől húzódtak vissza a délorosz síkságra. Őket követték a Nagy Sándor macedón király legyőzte szarmaták, akik a Duna-Tisza közét és a Tisza-vidék mocsaras táját lakták, éket képezve Pannónia és Dácia között, megnehezítve a közlekedést és a rómaiak határvédelmét.