A szerencsés expedició [antikvár]

Előszó. Ezek a szubjektívus sorok a tárgyhoz tartoznak. Amikor 1931. év őszén részt vettem Stockholmban egy geográfusokból álló társaság vacsoráján, a legalkalmasabbnak tetsző időben szólásra emelkedtem, pohárral kezemben s néhány mondanivalómat közöltem svéd barátaimmal. Nem tudom, hogy mi bátorított fel; talán felém, az idegen felé forduló tapintatos és lovagias figyelem, avagy Észak kék, meleg szemeivel bíztató lelkesedése s az ebben felém nyíló barátság ; de ebben a tudományos társaságban halkan beszéltem s kecskeméti bölcsőm régi tüzének parazsán lángra gyúltak a viking álmok is. Szavaim után a temetői csendben felállott egy negyven év körüli, hatalmas homlokú svéd úr, a társaság elnöke és válaszolt. Halkan, úri módon, a szertelen lelket is lenyűgöző tartalommal s miután poharát a magyar-svéd frigyre ürítette, üdvözletét küldte az Egyenlítővel átölelt Föld tizenötmillió magyarjának. Aki ezeket mondta, az Hans W. Ahlmann professzor volt, az 1931. évi svéd-norvég expedíció vezetője, kinek sikeres vállalkozását beszéli el e könyv. De érdekes volt ezt megelőzően a vele való legelső találkozásom is. Néhány nappal a fent elmondottak előtt, a stockholmi Földrajzi Intézetben kerestem Hans Ahlmannt, hogy bejelentsem magyar kiküldetésemet s óhajomat, miszerint, míg svédországi tartózkodásom tart, mellette szeretnék dolgozni. A Földrajzi Intézetben különös kövekkel, leletekkel agyonhalmozott ládák tömegei között találtam egy urat, aki éppen egy munkás kezéből szedte ki a ládát, hogy segítsen a nála öregebbnek.