Ketten az afrikai őserdőben [antikvár]

Védőborító sarkai kopottasak.
Minden vadász vágyálma, hogy egyszer láthassa Afrikát, melynek természeti szépségei, változatossága, romantikája és vadbősége minden természet- és vadszerető ember szívét megdobogtatja, még akkor is, ha csak olvas róla. Egy magyar házaspárnak - mindketten szenvedélyes vadászok - sikerült eljutnia a tanzániai vadászparadicsomba. Élményeikről naplót írtak maguknak, hogy ne vesszen el emlékezetükből életük nagy kalandjában legapróbb részlete sem. A mű nem szakkönyv, nem útleírás - szerényen "csak" élménygyűjtemény. Nem rendszerez, nem oktat, nem akar átfogó és pontos képet adni Afrika életéről és vadjairól. Nem törekszik hideg objektivitásra. Bátran és őszintén szubjektív. A szerzők saját belső élményük részeseivé teszik az olvasót, aki velük együtt járja a vadont, fél az elefánttól, gyönyörködik a természet szépségeiben és örül a szép trófeáknak. Egy forró nyári napon útnak indul Ferihegyről egy repülőgép, fedélzetén két utassal, akikre nem mindennapi kalandok várnak. Afrikába készülnek, s ott is a vadban leggazdagabb vidékre: Tanzániába, Arusha környékére. A vidék hazai közönségünk előtt ismert: itt vadászott Kittenberger Kálmán, Széchenyi Zsigmond és még számos hazánkfia, s közülük többen is beszámoltak élményeikről. Vajon milyen a vadászat ma, milyen a táj, az ottani élet, milyenek az ott élők? Minderről izgalmas kalandok között, számos képpel illusztrálva kapunk ízelítőt Zoltán János és felesége, Tomai Éva könyvében.