Társak és ellenségek az állatvilágban [antikvár]

A ​sarkvidékektől az egyenlítőig, a magas hegységektől az óceánok mélyéig roppant sok állat népesíti be Földünket. A legszínpompásabb állatvilágban a trópusi országokban utazgatok gyönyörködhetnek, a sarkvidékek zord éghajlati viszonyai ellenben kevés állatfaj megtelepedésének kedveztek. Mi, emberek, többé-kevésbé jól elférünk egymás mellett. Jobbára közömbösen viseltetünk egymás iránt, még ha akadnak is közöttünk, akiket gyengéden szeretünk, féltőn óvunk, s olyanok is, akikre gyűlölködünk. Az állatok egy része szintén közömbösen él egymás mellett. Ügyet sem vet egymásra a békésen legelésző zebra és gnú, legföljebb akkor kapják fel a fejüket, ha valamelyikük veszélyt észlel és megriad, de a csimpánzok és az afrikai elefántok is jól kijönnek egymással. Nem ennyire idilli és egyenrangú a zebra és az oroszlán kapcsolata. Lakmározni tudniillik csak az oroszlán szokott a zebrából. A ragadozó tehát egyoldalú hasznot húz a zsákmányból, miként az élősködő (a parazita) is, hiszen gazdaállatának semmi jó sem származik abból, hogy közelebbi ismeretségbe kerültek egymással. De míg a ragadozónak érdeke, hogy táplálékszerzés címén megölje zsákmányát, addig a parazita rendszerint nem tör gazdaállatának az életére, mert vagy vele pusztulna, vagy új gazda után kellene néznie. Ismeretes azután olyan kapcsolat is állat és állat között, amelyből mindkét félnek haszna van. Az együttélésnek (szimbiózisnak) erre a válfajára hadd említsük a termeszeket, amelyek éhen halnának a bélcsatornájukban megtelepedő egysejtű állatkák nélkül, miként azok sem találnák meg életföltételeiket, ha a bélcsatornából kitessékelnék őket.