Kína vallásai [antikvár]

A konfuciánizmus, a taoizmus, a buddhizmus a hagyományos kínai világban csak hivatásos képviselőiben - a konfuciánus mandarinokban és a családfőkben, a taoista papokban, varázslókban, a buddhista szerzetesekben - különült el egymástól, a mindennapi életben, a népvallásban egybeolvadt. Illetve: a konfuciánus tanítás az állami és társadalmi életet, a fölé-alárendeltségi viszonyokat szabályozta, legfelül helyezve ezekben az áldozatot igénylő ősöket, a taoizmus és a buddhizmus pedig az egyes ember testi-lelki gondozását vállalta (nagyjából úgy, hogy a taoizmus vigyázott a testi-lelki egészségre, ártó hatalmak távoltartásával, a buddhizmus pedig a lélek túlvilági útját egyengette). Ez a népvallás az indiai eredetű buddhista istenek mellett számtalan istent tisztelt, akik mind földi emberek voltak valamikor: a közhit bárkit vagy bármit istenné avathatott halála után, ha meggyőződése szerint földöntúli képességekkel rendelkezett, ha pedig tisztelete tartósnak és elterjedtnek bizonyult, a császár elrendelhette országos kultuszát.